Dunapatajon jártunk

 

 

2019. október 23-án Nőegyletünk immár negyedszer szervezett országon belüli autós túrát az érdeklődők számára. Baracska, Kocsord és Dány után, ezúttal a Bács-Kiskun megyében fekvő Dunapataj volt a cél. Nekünk, unitáriusoknak, arról nevezetes ez a jelenleg valamivel több mint 3000 lakost számláló település, hogy a múlt század harmincas éveiben itt jött létre egy kicsi de annál lelkesebb leányegyházközségünk, mely gyönyörűséges, haranggal is ellátott, templomot épített magának, az „unitárius becsület” templomát. Az indulás nehézségeit, a sok-sok feléje nyújtott segítő kezet, az isteni gondviselés megannyi jelét részletesen bemutatja az akkori budapesti lelkipásztor, Barabás István, elszámolás gyanánt megírt, kinyomtatott és a hívek között terjesztett füzetében (1938). Ugyanis nála jelentkeztek azok a lakosok, akik súlyos, nem anyagi természetű, konfliktusba keveredvén református gyülekezetük vezetőjével, úgy döntöttek, hogy kiválnak belőle, és a mi felekezetünkhöz csatlakoznak. Az ezzel járó rengeteg procedúra felvállalásával, az istentiszteletek megtartásával a nagy földrajzi távolság dacára, rendíthetetlen szolidaritásával, hajdani lelkészünk buzgó, a támadásoknak ellenálló, áldozatokra kész hitközösséget kovácsolt össze, mely a második világháború pusztításai, majd az azt követő vallásellenes rendszer viszonyai között is fent tudott maradni egészen az 1970-es évek elejéig.

 

https://lh3.googleusercontent.com/3YwV2f9HhJQDVFuKuMPhW3Ov6tPHg3P2HECqksd0_yYysARqpJl1Pd46Tra4Tg6Dyte_OCkQwDkQ9CKQfPP8dAjERollXbKnq4bVzol9p3ExOsLotsJbJ2afVOd61aLMdbbLGmDaOw=w912-h608-no

 

 

A hívek kihalásával vagy elköltözésével gazdátlanná vált templom 1982-ben néprajzi múzeummá lett átalakítva, és ebben a minőségében fogadja látogatóit mind a mai napig. 2009-es felújítását követően megélénkült az érdeklődés iránta. 2010 tavaszán a Magyar Televízió emlékműsort készített róla gyülekezetünk vezetőinek (Léta Sándor, Gergely Felicián, Bencze Márton) bevonásával.

 

 

 

Sokan jönnek megcsodálni az erdélyi mintára kialakított fafaragásos, kazettás mennyezetes templombelsőt, de mi, unitáriusok, inkább zarándokoknak mint egyszerű látogatóknak érezzük magunkat ebben a számunkra változatlanul szakrális térben. A mi kis csoportunk is megilletődötten nézelődött a hajdani istentiszteletek színhelyén, kereste szemével a szószéket, az úrasztalát, a vallásos jelképeket, lelkével pedig azt a mások által érezhetetlen atmoszférát, amitől egy templom templommá válik a hívők számára. Léta Sándor tiszteletes úrnak köszönhetően részesei lehettünk egy közös áhítatnak, az akusztikailag koncertképes teremben felcsendülhetett néhány szép énekünk. Utána természetesen kattogtak a fényképezőgépek, hogy maradjon valami konkrét nyoma is látogatásunknak.

 

 

 

 

 Az udvaron kiállított régi sírkövek és fafaragások közül leginkább egy mesterien megmunkált arcél keltette fel a figyelmünket. A négy fiatornyos, zsindelytetős templomépületet kívülről is megörökítettük a legkülönbözőbb szögekből, előtte boldogan mosolygó zarándokcsapatunk tagjaival együtt, majd elbúcsúztunk kedves helyi kísérőnktől, Szabó Éva múzeumi munkatárstól, akinek köszönetképpen átadtunk egy doboz bonbont és néhány egyházközségi kiadványunkat.

 

 

https://lh3.googleusercontent.com/3QuBNyhU6LoLQff8oRlT1VCVCnL5D2_L7k0KciT1eqpW71IWuGhax7TDNf3tuc6FkdgxJ22_n1Nv4Jd8vWVMT8r9kVj_Rdsd6lZvlpq66gFMGirW_iB4vpUF0VBRcMW372eBZpglTw=w815-h608-no

 

 

 

 

 

Beszállva járműveinkbe, elindultunk a község határában húzódó Szelídi-tó irányába, hogy a magunkkal hozott ebéd elfogyasztása után, felfedezzük annak szépségeit. Ehhez minden feltétel adott volt: évszakhoz képest szinte nyárias időjárás, természeti értékek iránti vonzalom, megfelelő fizikai erőnlét, derűs hangulat, jó társaság. A másfél órányi, baráti eszmecserékkel, vidám történetekkel tarkított, gyaloglás eredményeként meglehetősen fáradtan, de a Kékmoszat tanösvényen magunkba szívott információkkal gazdagabban, vérünkben oxigénnel feltöltekezve, a tó vizének csillogásától elkáprázva, egymáshoz emberileg közelebb kerülve, szívünkben hálával az iránt, aki most is elhalmozott minket jótéteményeivel, szeretettel elköszöntünk egymástól, és irány az otthon. Aztán jövőre, remélhetőleg, ismét elindulunk megismerni valamilyen közös érdeklődésre számot tartó helyet, ugye, kedves útitársak?

 

 

És még néhány utóreflexió. Egy valamirevaló kirándulás időtartama, szerveződjön az valamely közelebbi vagy távolabbi hely felfedezésének céljából, nem korlátozódik a ténylegesen ráfordított órák vagy percek számára, hanem annál rövidebb vagy hosszabb ideig is foglalkoztathatja az elménket. Attól függően, hogy mennyire érezzük fontosnak rákoncentrálni. Van úgy, hogy közben máshol jár az eszünk, de az is előfordul, hogy nemcsak alatta hanem előtte és utána is ez forog az agyunkban. Nyilvánvaló, hogy az első esetben gyorsan elfelejtjük az egészet, míg a másodikban, tartósan megőrizzük az emlékét. Mondanom sem kell, hogy Dunapataj és a hozzá kapcsolódó történések, arcok még sokáig, talán életünk végéig, elkísérnek néhányunkat.

 

                                                                                   Chehadé-Boér Judit

 

További fényképek:

Zombori György képei
https://photos.app.goo.gl/TrGjgTTUtnx8qxfN6

Dr. Mester Éva képei
https://photos.app.goo.gl/uXjLtHcdUpd9M5wr8

Maróthyné dr. Tóth Erzsébet képei
https://photos.app.goo.gl/kGon9D86LD2nDx9E6


A 2010-ben tett látogatás összefoglalója képekkel és videókkal.
http://tudastar.unitarius.hu/Dunapataj/