BBUE – Ars Sacra programok

Kedves Testvéreim,

ebben az évben is érdekes programokra hívjuk híveinket a 2019. szeptember 14-22-én sorra kerülő Ars Sacra keretében.

Bővebb információ a mellékletben és a honlapunkon:  http://missziohaz.hu

Figyelem felkeltéseként:

  1. szeptember 14-én kerül sor új orgonánk felavatására, mely alkalommal barokk műveket játszik Kály-Kullai Rita orgonaművész.
  1. szeptember 15-én, vasárnap kerül sor templomi kiállításunkra, Aranyossy György grafikusművész és Fazakas-Koszta Tibor festőművész alkotásaiból.
  1. szeptember 19-én, csütörtökön emlékezünk Dr. Sztankóczy Zoltán világi teológusra.
  1. szeptember 22-én vasárnap kerül sor Istentiszteletünk keretében az “Írjunk verset” pályázat eredményhirdetésére. A versek leadási határideje szeptember 15., vasárnap.

 Felhívás:

Egyházközségünk Presbitériuma

“Írjunk verset!” 
elnevezéssel pályázatot hirdet vers íráshoz kedvet érző egyházközségi tagok (hozzátartozók) részére.

Pályázni hagyatékban fellelt írásművel is lehet. Egy pályázó legfeljebb 3(három) verset küldhet be.
A pályázat eredményhirdetését az Ars Sacra rendezvény keretében tervezzük.
A verset (verseket) jeligével kérjük benyújtani 1 példányban 2019. szeptember 15-ig, vasárnap az

Istentisztelet keretében a Lelkészi Hivatalban.
A vers alkotóját jeligével kell megjelölni, egy külön lezárt borítékban pedig (kívül a jeligét ráírva)

az alkotó nevét kérjük.
Bármilyen versformában lehet verselni (szabad vers, időmértékes, szonett, stb)
Az eredményhirdetésre 2019. szeptember 22-én az Istentisztelet után kerül sor.
Az eredményhirdetéskor akár személyesen, akár felkért előadó által elmondott szavalattal lehet

közönség előtt szerepelni.
A legjobb verseket díjazzuk.

A Bartók Béla Unitárius Egyházközség Presbitériuma

Szeretettel várjuk híveinket a nyári hónapokban is templomunkba.

Áldott nyári időszakot és kellemes kikapcsolódást, pihenést kívánok,

Léta Sándor,

lelkész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.