MEGHÍVÓ a Templomok éjszakájára és az Ars Sacra művészetek hetére

Beszámoló fényképekkel és videófelvételekkel

—————————————

Meghívó

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az Ars Sacra – Templomok éjszakája és Szakrális művészetek hete – 2014. szeptember 20-28 között a Bartók Béla Unitárius Egyházközségünk templomában szervezett programsorozatra.

Programok:

Szombaton 20-án Nyitott templomok éjszakája, melyet 18 órai kezdettel a Dunavarsányi KANTÁTIKA férfikar koncertje nyit meg, Langer Dóra karnagy vezetésével. http://kantatika.hu

Vasárnap 21-én 10 órától  “Ti vagytok a világ világossága”  című csoportos rendhagyó, Istentisztelettel egybekötött, templomi képzőművészeti kiállítás.

Program:
10:00 óra Istentisztelet – Léta Sándor lelkész
10:30 – kiállítás megnyitója a templomban
A kiállítást megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészettörténész
Zenei közreműködő: Dinnyés József daltulajdonos
Kiállító művészek: Aknay János, Dercsényiné Horváth Gabriella, Fazakas-Koszta Tibor, Gál Lehel, Gera Katalin, Incze Mózes, Klement Zoltán, Lőrincz Ferenc, Molnár Ágnes Eszter, Pirók Irén, Sz.Jánosi Erzsébet, Várhelyi Tímea, Veress Enéh, Vorzsák Gyula, Votin Dóra.
A kiállítás rendezője: Fazakas-Koszta Tibor
Záró gondolatok: Gergely Felicián mentor részéről

Kedden 23-án 18 órai kezdettel: Fotókiállítás Döme Ottó főhadnagy képeiből. A Magyar királyi 16. határvadász – zászlóalj tisztjeként készített fényképeket a II. világháborúban. Egyben emlékállítás Narancsik Pál tizedesnek, aki ennek a zászlóaljnak katonájaként halt hősi halált 1944. március 19-én, a német megszállás napján, mivel egységével tűzharcba bocsátkozott a német megszállókkal és ekkor életét vesztette.
Bevezető: Gergely Felicián az egyházközség világi vezetője.
Megnyitó előadó: Dr. Számvéber Norbert őrnagy, hadtörténész.
Utószó: Dr. Döme Ottó

Szerdán 24-én 18 órától  “Az ÉP-ÍT-ÉS szent szolgálat” – a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kurátora, Jakab Csaba DLA egyetemi docens, építész – belsőépítész – bútortervező (társkurátor: Márton László Attila), az ÉPÍTÉS című kiállítás kapcsán, az építés-építészet alapkérdéseiről tart vetített-képes előadást, beszélgetéssel befejezve.

Szombaton 27-én 18 órától  az Osztováta Együttes, szövőszéket jelentő nevükhöz híven, a zenei szövőszékükön különböző stílusokat szövögetnek össze, így különleges hangzást adva a megzenésített verseknek, népdaloknak, saját dalaiknak. „Napfivér, Holdnővér” című műsorukban felcsendülő akusztikus hangszerek, és az elhangzó dalok szárnyán lélekben is különleges világba kalauzolják el a kedves hallgatókat.  http://osztovata.hu
Együttes vezetője: Zoltáni Zsolt
Tagok: Zsitva Busi Kata, Donáth Zsuzsi, Imre Alexandra, Pávai Apor

Vasárnap 28-án 10 órától az Őszi hálaadás – az unitáriusok szakrális ünnepe – alkalmából, úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi Istentiszteletet tartunk, melyet a Kossuth Rádió élő adásban közvetít a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomából.

Bővebb információk a programsorozatról a http://missziohaz.hu  oldalon.

Helyszín: Bartók Béla Unitárius Egyházközség temploma, 1092 Budapest, Hőgyes Endre utca 3.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.