Kedves Nőtársaim, Hittársnőim!
Szeretettel várunk Benneteket soron következő, kilencedik önképzőköri összejövetelünkre november 3-án este 18 és 20 óra között a Hőgyes utcai gyülekezeti termünkben. A magyar unitarizmus legjelentősebb női képviselőjéről és apostoláról, egyben névadónkról, a 150 éve született Perczelné Kozma Flóráról, fogunk beszélgetni, akinek ma is van számunkra megszívlelendő üzenete. Ízelitőnek idézem egyik magvas gondolatát:
„Hogy eredményre is számíthassunk…ahhoz nemcsak Istennek segedelmét, nemcsak szeretett pásztorunknak áldását, valamint buzgó nejének bátorítását, egyházunk vezető férfiainak buzdítását kérjük, hanem kérjük egyúttal, hogy nőink is – a távolságok daczára – szeretettel és lelkesedéssel támogassák és erősítsék e munkában egymást.”
Ebben a reményben üdvözöl mindnyájatokat:
a Bartók Béla Egyházközség Perczelné Kozma Flóra Nőegylete nevében:
Chehadé-Boér Judit, szervező