A Misszióház múltja

A Misszióház múltja, jelene és jövője

Budapest IX. kerületében, a Hőgyes Endre utca 3. szám alatt van egy unitárius templom. Az utcában gyanútlanul sétáló, észre sem veszi. Az épület beilleszkedik az utca bérház jellegébe. Egy három emeletes házban van a templom, és csak a lakóház kapuja felett írja, hogy UNITÁRIUS TEMPLOM. A felirat felett egy kopottas tábla magyar és angol nyelven hirdeti rendeltetését. Tornya sincs. A kapun belépve sem lehet igazán észrevenni, mert csak körfolyosók tárulnak az ember szeme elé.

Maga az épület téglalap alakú, és a bejárattal szembeni oldalán van a templom. Középen a bejárata. Utólag volt kialakítva a templom az épület hátsó oldalának a szélességében, a földszint és az első emeleti lakások egybevágásával. Valósággal el van rejtve az épületen belül. A megszokott templomba járóknak természetes a maga egyszerűségében. A felfedező kíváncsiskodó először elcsodálkozik, majd érdeklődik, mi is a titka, érdekessége az épületnek, a templomnak?! Már többen is meglátogatták a templomot, története, jelene felől érdeklődtek. Ezért arra gondoltam, hogy amit tudok, leírom. Léta Sándor vagyok és a gyülekezetnek 2001-től a lelkésze.

Az ingatlan és a templom története

Trianon után, sok unitárius áttelepült Erdélyből Magyarországra. A kolozsvári egyházi központ szükségét látta a már meglévő budapesti unitárius templom mellé egy missziós központ létesítését. A szervezéssel Csíki Gábor lelkészt bízták meg. Előzetesen a püspökség beszélt a tervről az angol és amerikai unitárius testvérekkel is, akik felajánlották segítségüket. Csíki Gábor kiutazott Angliába és Észak-Amerikába pénzt gyűjteni a missziós célra. Egy év alatt annyit gyűjtött össze, hogy meg tudták vásárolni a Hőgyes Endre utca 3. szám alatti ingatlant (akkor még Rákos utca volt a neve).

Csíki Gábor unokaöccse, ifj. Csíki Gábor, 2003-ban elmesélte nekem a lelkész, gyűjtő körútjáról való hazatérését. 1923. telén, a nagybátyám megkért, hogy várjam Budapesten a vasútállomáson, és segítsek neki. Megérkezik a vonat és leszáll egy nagy darab ember, nagy téli kabátban, hogy alig ismertem rá. Két kis bőrönd volt nála. Csodálkoztam, hogy minek neki segítség. Miután hazaértünk derült ki, hogy a kabát bélésébe bele volt varrva az összes pénz, amit külföldön gyűjtött. Ezért látszott olyan nagy embernek. Ezért kellett a biztonsági kíséret.

A pénzből 1923-ban megvásárolták az említett ingatlant. Lakók voltak benne. 1899-ben bérháznak épült. Lassan, ahogy a lakók kiköltöztek, vagy elhaltak, az egyház a megüresedett lakásokat felhasználta saját céljaira. Otthont biztosított az időseknek. Diákotthont és konviktust működtetett a Budapesten tanuló erdélyi diákoknak. A szórványban szolgáló lelkészeknek szolgálati lakást adott.

Lassan felmerült egy kápolna létrehozása is. A nehézséget az elfoglalt lakások okozták. Várni kellett, amíg megüresednek a megfelelő lakások. Ez a terv 1928-ban valósult meg, amikor az egyház saját költségén az épület hátsó részének földszinti és első emeleti terét egybevágta. Vagyis a földszinti két és az első emeleti még két lakást egy nagy térré képezte ki. Így alakult át a ház templomos ingatlanná, amelyet céljának megfelelően Misszióháznak neveztek el. A lelkésze Csíki Gábor volt.

A tulajdonosok az angol és amerikai unitárius egyházak voltak, de az erdélyi unitárius egyház rendelkezett az épület felett. Több mint 50%-ban az említett egyházi célra használták, a többi részben lakók voltak és a lakbérből fedezték a kiadásokat. Például, Csíki Gábor lelkész fizetését és később a nyugdíját is ebből a bevételből fedezték. De számos más kiadása volt egy ilyen nagy ingatlannak.

Egy élő szemtanú, Patakfalvi Sámuel, aki a második világháború alatt Budapesten tanult a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karán, a Misszióház diákotthonában lakott 1941. év tavaszától 1945. év végéig: "a legtöbb erdélyi unitárius diák a Misszióházban kapott szállást. Ennek köszönhetően választottam én is továbbtanulás végett Budapestet. Itt volt biztos szállásom. Akkor Dr. Csíki Gábor volt a Misszióház lelkésze. Írtam neki egy bemutatkozást és elnyertem a támogatását. Így kerültem kapcsolatba a Csíki családdal.

Nekünk vidéki diákoknak mesés életünk volt itt. Nagyon sokan voltunk Erdélyből. Megemlíthetném többek között az öreg diákok közül Benczédi Sándort, Márkos Andrást, Ferencz Józsefet, Nagy Sándort és több mint húsz velünk egykorú diákot. Átvettük a Brassai Sámuel Unitárius Ifjúsági Egyesület vezetését. Minden internátusi diák tagja kellett legyen az egyesületnek. Bedolgoztam a Magyar Élet könyvkiadó vállalathoz. Így kapcsolatba kerültem a népi írókkal. Beindítottuk az irodalmi életet és beszerveztünk olyan nagy egyéniségeket, mint Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Németh László, Erdei Ferenc, Veres Péter, Darvas József, Féja Géza. Az előadóteremben rendszeresen irodalmi estéket szerveztünk. Az egyesület életébe bekapcsolódtak nemcsak az Erdélyből menekültek, hanem a budapesti unitárius ifjak is. Nagyon jó hangulat volt, szoros barátságok kötődtek.

Az összes erdélyi lelkészek, akik a háború miatt menekülni kényszerültek, itt kaptak szállást és itt vészelték át az ostromot 1944. telén. 1945. január 15-én jött be az első orosz katona ide a Misszióházba. A ház itt maradt lakói és az ide menekült unitárius lelkészek családjaival a pincében voltunk meghúzódva. Február végéig az oroszok egész Budapestet elfoglalták. A Misszióház is bombatalálatot kapott, a templom felől az egész bal fele leszakadt. Ebben az időben már Bencze Márton, mint a misszióház lelkésze vállalt felelősséget az unitárius közösségért."

A teljes épület alatt pince van. A jobb oldalának egy részében biztonsági menedék van kiképezve, ahová a háború alatt a bombázások idején bemenekültek a házban lakók. Az egyházi élet a háború után tovább folytatódott a megszokott rendben, egészen az államosításig.

Az államosítás

Nem minden veszély és rongálódás nélkül vészelte át a Misszióház a második világháborút, de az élet nem állt meg. És továbbra is a maga csendes hasznosságában élte volna az életet és végezte volna Isten adta feladatát, ha közbe nem szól a karhatalom.

1953-ban államosították az épületet. Ebben az időben már az erdélyi egyházi vezetés nem szólhatott bele a magyarországi unitáriusok életébe. Önálló vezetés jött létre, azokból, akik Erdélyből áttelepültek és létrehozták a Magyarországi Unitárius Egyházat (MUE).

Az államosítás, az akkori törvények mellett is igazságtalan volt, mert a győztes hatalmak tulajdonát nem lett volna szabad államosítani, elvenni. A Misszióház pedig angol és amerikai tulajdon volt. De így is

államosították. Hogy nemzetközi botrány ne legyen belőle, rövid időn belül az ingatlan 25%-át visszaadták az egyháznak. Ezeket a részeket ma is használja. Benne van a templom, iroda, gyülekezeti terem, és három szolgálati lakás.

Bencze Márton, nyugalmazott püspök 1943. szeptembere óta lakott (egészen 2003-ig) megszakítás nélkül az ingatlan második emeleti lelkészi lakásában. Az ő vallomásában, melyet személyesen is elmondott nekem, de 1999. augusztus 26-án papírra is rögzített, a következőket állítja:

Egész idő alatt az épület gazdasági és igazgatási irányítását is végeztem. Ezért ismerem az épület minden részét és tudom, hogy annak helyiségeit mikor ki, milyen célra használta. Az épületet eredetileg azért vásárolták az angliai és amerikai unitárius egyházak, hogy azt egyházi célokra használják és abban, mint misszióház, helyet kapjanak az Erdélyből menekült hajléktalan magyarok.

A második világháborút követő időszakban a kommunista uralom fokozatosan és durván avatkozott bele az egyház dolgaiba. Először a lakók egy részét cserélte ki, majd - közvetlenül az államosítás előtt - a misszióház gondnokát letartóztatták, elhurcolták és lakását elvették. Később a tanonc-otthont és főiskolás bentlakást is megszüntették. Az államosítás időszakában az épület mintegy fele része még mindig közvetlenül egyházi gondozás és irányítás alatt állt.

Ezek az alábbiak voltak:

· Földszinten: fsz. 2. szám alatt a templomgondozó lakása és diákotthon volt. Fsz. 3. szám alatt a gyülekezeti terem, fsz. 4-5 sz. alatt a templom; fsz. 6-7 szám alatt az egyházi irodák; fsz. 8 szám alatt Illyés Károly egyházi tanácsos lakása; fsz. 9a szám alatt Sebestyén Istvánné házfelügyelő lakása.

I. Emeleten: 5 szám alatt a templom

II. Emeleten: 1. szám és 1/a. szám alatt Csíki Gábor püspöki helynök lakása volt. A 4. szám alatt Veres Ákos egyházi főzeneigazgató és cserkészvezető lakása, az 5. szám alatt Bencze Márton lakása.

III. Emeleten: 4. szám alatt lelkészi lakás; 5. szám alatt diákotthon, a 8. és 8/a számok alatt Gidó Béla misszióház gondnokának lakása.

Egy másik kimutatás szerint, ha négyzetméterére vesszük és osszuk az ingatlant, akkor a következő kimutatást kapjuk: összeadva az egyházi lakterületeket és tartozékokat, melyek együtt 1.963,58 nm. Ez a terület az egész épület összes lakrészeinek és tartozékainak (3.479,24 nm) az 56,43 %-át jelenti.

Amint Patakfalvi Sámuel (aki a Misszióház bentlakásában lakott 1940-44 között) is említette, az épületet bombatalálat érte, melyet az állam 1961-ben javított ki. Az egyháznak 25%-ban hozzá kellett volna járulnia a kiadásokhoz. Mivel erre nem volt pénze, az akkori vezetés "önként" lemondott a részéről, az állam javára.

Így tehát a teljes ingatlan állami tulajdonba került. Azonban a 25% használati joga megmaradt az egyháznak. Továbbra is tartottak istentiszteleteket a templomban, használták az irodákat és a gyülekezeti termeket és a szolgálati lakásokat. Természetesen az egyházi élet már nem azzal a lendülettel és iramban zajlott, mint azelőtt. Addig önálló bevétellel rendelkezett. Ezek után minden vagyonát elveszítve, csatolták a budapesti egyházközséghez. Az adminisztrációt átvette az egyházközség, ami meg is látszott az épületek karbantartásán, az egyházközségi élet szervezésén. Két templomos ingatlannal, több lelkésszel, de egy igazgatással működött a budapesti egyházközség, s ami szomorú, hogy a ház elvesztette missziói jellegét.

A rendszerváltás utáni bonyodalmak

Kezdetben volt a remény!

Így múlt el a kommunista rendszer és érkezünk meg a rendszerváltás utáni időkbe. Természetesen az egyház is visszaigényelte ingatlanát, más egyházakhoz hasonlóan. Ennek segítésére született meg 1991-ben a XXXII. Számú visszaszolgáltatási törvény, mely kimondja: (a törvény rövid összefoglalása)

- visszaadja a bizonyítottan volt tulajdonos egyháznak azt a tulajdonát, amit az államosítás idején egyházi célra használt. (1.§., valamint a 2.§. (1) éa (2) bekezdések).

- nem adja vissza a bizonyítottan volt tulajdonos egyháznak sem azt a tulajdonát, amit az államosításkor jövedelemszerzésre használt. (1.§.-hoz adott indokolás).

- a nem bizonyítottan volt tulajdonos egyháznak is visszaadja azt az ingatlant, amit az a törvény hatályba lépése idején használt. (2.§. (3) bekezdés).

A Magyarországi Unitárius Egyház (MUE) a teljes ingatlant igényelte.

Az egyház akkori ügyvédje, Dr. Murvay Sámuel foglalkozott a kérdéssel, aki az ügy érdekében mindent megtett. "az 1991. évi XXXII. Törvény lehetővé teszi a rendszerváltás előtt elkövetett "súlyos jogsértések" orvoslását. Ez azért is fontos az Unitárius Egyház részére, mert az ingatlan visszaszolgáltatása biztosítja a tevékenységünk folytatásához a szükséges tárgyi és anyagi feltételeket.

A Budapest IX., Hőgyes Endre u. 3.szám alatti ingatlant két nyugati unitárius egyház: az angol és amerikai unitárius szövetségek vásárolták 1924-ben 18.704,80 USD-ért.

Az ők tudomásával és beleegyezésével a MUE az épület átalakításába és fejlesztésébe akkori 24.297 USD értékű beruházást eszközölt. Például, előtte minden folyosó végén volt csak közös mellékhelyiség. Az egyház minden lakásba erre megfelelő helyiséget alakított ki, és bevezettette a vizet.

A vételár és beruházás együttes összegéből - 43.001,80 USD-ból - a MUE beruházásának értéke 56,5%-ot tesz ki. Ezért egyházunk a Ptk. 137.§. (2) és (3) bekezdései értelmében ebben az arányban az ingatlan tulajdonjogát szerezte meg. Ennek telekkönyvi bejegyzésére, attól függetlenül, hogy az angol és amerikai egyházak az egész ingatlant a magyar unitáriusok részére vásárolták, az időközben bekövetkezett zavaros politikai helyezet miatt nem került sor." - olvassuk irataiban.

A fentieket támasztja alá az angol és amerikai unitárius egyházaknak 1991-ben írt levelük, melyekben, külön-külön az akkori vezetők, az ingatlant a MUE tulajdonának tekintik. Vagyis "a MUE-nak adományozzák az ingatlanra vonatkozó minden jogosultságát, jogcímét és érdekeltségét, azzal a feltétellel, hogy amennyiben felbomlana a Magyar Unitárius Egyház az UUA által adományozott, az ingatlanra vonatkozó minden jogosultsága, jogcíme és érdekeltsége rá visszaszármazik." Kiadta az Unitáriusok Nemzetközi Szövetsége (Unitarian Univeralist Association) William F. Schultz, elnök.

Ezek után úgy tűnt, hogy az ingatlan helyzete rendeződik. A IX. kerület polgármesterétől, Dr. Gegessy Ferenctől egy levelet is kapott az egyház, melyben értesít, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy az egyház visszakapja ingatlanát.

Visszaadás helyett azonban jött az elidegenítés

Az ingatlanban lakók is mozgolódni és szervezkedni kezdtek, hogy a lakásokat megvásárolhassák, melyekben egyesek régóta benne laktak (1940-es évek óta), mások nemrég költöztek be. Rövid időn belül összeállították a maguk változatát. A lakók azzal érveltek, hogy az ingatlan nem képezi az egyház tulajdonát és mivel állami tulajdon, nekik jogukban áll megvásárolni. A következőkkel támasztották alá indoklásukat - amit megtudtam Cséry László leveléből és Cséry Lászlónéval való beszélgetésből:

Az egyház nem tudja bizonyítani sem tulajdonjogát, sem az egyházi használatot. A külföldi unitáriusok a 25%-át adták át egyházi célra, a többi 75%-ot bérlakásként jövedelemszerzésre használtak fel.

Az államosításkor nem az egyház tulajdonában volt, hanem külföldi tulajdonban, tehát nem az egyháztól vették el, sőt még 25%-ot adott is az állam az egyháznak.

Ezen felül, 1961-ben az egyház által meghatározott ellenszolgáltatásért (állami pénzből való felújítás, az egyházi használatú helyiségek ingyenes használati joga, az egyházi személyek által lakott lakások bérlőkijelölési joga és 50%-al mérsékelt lakbére) ellenében az államnak visszaadta. Az egyház a teljes ingatlanra szóló tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és arra hivatkozik, hogy az államosításkor a Magyar Állam megsértette az 1947. évi békeszerződést, amikor a két külföldi unitárius társulat tulajdonát államosította, még ha az egyház által használt épületrészt mentesítette és az egyház tulajdonába adta is.

Megállapították, hogy az ingatlan nem tartozik az 1991. évi XXXII. törvény hatálya alá.

Az állami hatóságok az igénylés jogalapját nem ellenőrizték, hanem bejegyeztették a 10 éves elidegenítési tilalmat.

Az eltelt 10 év még súlyosbította és bonyolította az ügyet. Például, a MUE vezetősége amikor látta, hogy az állami hatóságok ilyen formában nem hajlandók megoldani az ügyet, mert a tulajdonos külföldi, azt kezdeményezte, hogy az ingatlant a párizsi békekonferencia alapján a két külföldi tulajdonosnak adják vissza.

A külügyminisztérium vizsgálata megállapította, hogy ez nem lehetséges, mert a második világháborúban és utána, a külföldi tulajdonosokat ért károkat a Magyar Állam nemzetközi megállapodásban már rendezte.

Ezek után nem maradt más hátra, mint az egyház ügyvédje, Dr. Murvay Sámuel, az 1991. évi XXXII. törvény értelmében a használatban levő egyházi részek visszaadását igényelte. Ezzel elindult egy másik vita, mely a százalékban való megállapodás körül keletkezett. Az állam ragaszkodott a 25%-hoz, mely már az államosításkor az egyház tulajdonába került. Azonban úgy az ügyvéd, mint Bencze Márton lelkész irataiban kimutatták, hogy az egyház az államosítás pillanatában is az ingatlan 56,5%-át használta, amit kimutattunk úgy részesedési arány formájában, mint négyzetméternyi használatban is.

Megegyezés ebben az irányban sem született.

Mikor és milyen megoldás várható?

Az elidegenítés 2003. februárjában lejárt. Közben az egyházi vezetés is megváltozott. Az addigi püspök, Bencze Márton és főgondnok, Dr. Murvay Sámuel ügyvéd nyugalomba vonultak 2001-ben.

Az új vezetőség Rázmány Csaba püspök és Mikó István főgondnok megoldást keresett. Kezdetben az állammal való tárgyalások nem voltak eredményesek. Mindenféle levelet, kérelmet válasz nélkül hagyott az állam megfelelő szerve.

2004-től a lakók ismét beadták igényüket a lakások megvásárlására.

Az állam nem hozott semmilyen döntést, hanem az egész ingatlant átadta a IX. kerületnek. Telekkönyvileg is átírták az önkormányzatra, meghagyva a mellékjegyzetet, hogy az egyháznak 25%-ban használati joga van.

Közben 2001-ben a Hőgyes Endre utcai ingatlan önállósult. Önálló gyülekezetté alakult át, kiválva a Nagy Ignác utcai budapesti egyházközségből. Ez azt jelentette, hogy az egyház Zsinata önálló egyházközséggé nyilvánította, Budapestet felosztotta kerületek szerint és a gyülekezet körébe kerületeket rendelt, az ott lakó hívek lelki gondozása végzésére. Bencze Márton püspök nyugdíjazása után, 2000-ben új lelkész került a gyülekezet élére, Rázmány Csaba személyében, akit azonban a 2001.évi zsinat megválasztott püspöknek. Ő szervezte meg a gyülekezetet, és presbitériumot, vezetőséget választott, valamint új nevet adott az egyházközségnek: 2001-től viseli a Bartók Béla Unitárius Egyházközség nevét, nagy unitárius elődünk tiszteletére. Bartók Béla születésének 100 éves évfordulója alkalmából, még 1981-ben emlékkopjafát állított a hálás utókor, a templom belsejében.

Megkezdődtek a tárgyalások a polgármesterrel. Több alkalommal is találkozott Gegessy Ferenc polgármester az egyház vezetésével. Az önkormányzat célja az ingatlan társasházzá alakítása és a lakások eladása. Ennek érdekében szükség az egyház hozzájárulása is, mivel 25%-ban részese az ingatlannak. A polgármester felajánlotta a 25% -nyi rész telekkönyvileg való visszaadását az egyháznak, valamint más ingatlannal kárpótolni az 56,5%-ig fennmaradó tulajdoni részt valahol a város más részében levő ingatlannal.

Rázmány Csaba püspök fontosnak tartja, hogy az egyház az 1991.-évi XXXII. törvény értelmében az államosítás idejében használt 56,5%-ot, az őt megillető saját tulajdonát visszakapja. Továbbá, ha az ingatlan társasházzá alakul, az egyháznak 25%-ban kell hozzájárulnia a kiadásokhoz. Ha pedig nincs ehhez megfelelő bevétele, akkor ennek a kötelezettségnek nem tudna eleget tenni. A Misszióház is csak úgy tudott működni, ha a nem jövedelmező rész mellett volt olyan ingatlan része, amiből bevétele származhatott. A megoldás és békesség kedvéért az egyház elfogadta azt a megoldást, hogy a megillető teljes részét ne a szóban levő ingatlanban kapja vissza, hanem valahol a Ferencváros már részén.

Így is sajnálattal állapítjuk meg, hogy igazságtalannak érezzük az ingatlan rendezését és jobb megítélésre és rendezésre vártunk. Ha az egyház visszakaphatta volna az 56,5%-ot a Hőgyes Endre utca 3. szám alatt, akkor vissza lehetett volna állítani a misszióház jelleget. Így újabb nehézségekkel kell majd megküzdenünk.

Társasház

2005. év folyamán a IX. kerületi önkormányzat eleget tett kérésünknek és a Lónyai utcában egy olyan ingatlant biztosított, amelynek a bevétele teljes egészében fedezi a Misszióház-társasház 25%-ra eső része közös költségét és egyéb kiadását.

A 2006. év elején megtartott lakógyűlés pedig megválasztotta a Társasház közös képviselőjét és elindult útjára a társasházi élet. Ez egy új élethelyzet egyházi életünkben, mert még nem volt ilyen, hogy közös társasházban működjön egyházi ingatlan és valláserkölcsi élet. Egyben új kihívások elé helyezte úgy a Bartók Béla egyházközséget, mint az egész egyházat. Ugyanis, mivel minden ingatlan a Magyarországi Unitárius Egyház tulajdonát képezi, ennek megfelelően a Bartók Béla Egyházközség 25%-a is.

Természetesen a bevételek is, melyek a Lónyai utcai ingatlan és a házban levő egyéb egyházi ingatlan bérbeadásából a Magyarországi Unitárius Egyház pénztárába folynak be. Ennek megfelelően az összes kiadások is, melyek a Társasház működésével kapcsolatosak a Magyarországi Unitárius Egyházat terhelik.

Reméljük, hogy az új kihívások ellenére is zavartalanul és megfelelően tovább folytatódik az életképes és működőképes gyülekezeti hitélet a Misszióház-társasházban, a Bartók Béla Unitárius Egyházközségben.

Budapest, 2006-06-11

Léta Sándor lelkész