A magyar unitarizmus egyik legrangosabb képviselője és apostola (született 1864. június 22-én, meghalt 1925. december 31-én) imponáló tárgyi tudásával, kristálytiszta okfejtéseivel, érzékeny lelkületével, tettekben megnyilvánuló evangéliumi szellemiségével mindnyájunknak példát mutat. Az őt ért személyes, családi és nemzeti tragédiák ellenére életpályája töretlennek mondható.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1893-ban csatlakozott családjával együtt az Unitárius Egyházhoz, és annak legaktívabb, legelkötelezettebb tagjai közé tartozott.
1901-től a budapesti Dávid Ferenc Egylet alelnöke, 1902 és 1909 között a kéthavonta megjelenő és napjainkban újra indult Nők Világa folyóirat főmunkatársa és szerkesztője, számos újságcikk és felolvasás szerzője. Írásait két vaskos kötetben jelentette meg 1908-ban és 1915-ben. Ez utóbbi kiadvány bevételét az időközben kitört első világháborúban megvakult katonák megsegítésére ajánlotta föl. A háborús években kevesebbet írt és többet tevékenykedett kiszolgáltatott embertársai védelmében.
Női
imakönyvet terjesztett „Szívemet hozzád emelem” címmel, melyet összeállítója,
dr.
A Trianon utáni csonka országban sem maradt tétlen. 1922-ben megszervezte a budapesti Unitárius Nőszövetséget és Kis Bibliát állított össze a kisiskolás gyerekek részére.
Gyakorlatilag élete végéig dolgozott másokért. Családjához, szülőföldjéhez való
ragaszkodását jelzi, hogy nem az elegáns budapesti Kerepesi úti (ma Fiumei úti)
Sírkertben óhajtott nyugodni férje mellett, hanem ősei társaságában a szerény
baracskai temetőben.
Összeállította: Chehadé-Boér Judit