Gondolatok Rázmány Csaba Béla püspök temetésére

2009. július 30. Budapest

Felolvasva Jn.19,30. verse : “Elvégeztetett! És fejét lehajtva kilehelte lelkét.”

Megszomorodott szívű gyászoló család! Gyászoló testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet!

Mind, akik erre a világra megérkeztünk, megszülettünk, tudjuk, hogy szembe kell nézzünk a halállal, A halál: kikerülhetetlen és megkerülhetetlen, mindig megállásra és elcsendesedésre késztet. Még ebben a világban is, amikor az ember  csak a maga igazát kiáltja hangosan, el kell csendesedjünk, tisztelettel és együttérzéssel kell a gyászolók mellett megálljunk.  Megdermedünk, amikor a halál hirtelen töri ketté az emberi életet, fiatalon viszi el a hozzánk tartózó élettársat, barátot. Fájdalom akkor is, mikor hosszú 8-9 évtized elteltével kell megálljunk a koporsó mellett. 

Összetört szívvel állunk meg most is, amikor a halállal, a gyógyíthatatlan betegséggel állunk szembe.  Az élethez hozzátartozik a születés mellett a halál is. Amikor életről beszélünk, akkor a halálról is szólnunk kell. Mégis: amikor találkozunk vele, amikor villámként csap le közénk, olyannak tűnik, mint valami szörnyű idegen, nem kívánt betolakodó.

Kérdések sokasága tombol elménkben, szívünkben. A múltban is tele volt az ember ilyen kérdésekkel.  Jób könyve a szentírásban kérdések sokaságával indul, fokozva bennünk a feszültséget. A jelenben felfokozottabban dübörögnek bennünk ezek a kérdések: Hol? – Hogyan? – Miért  él az ember? Mi a halál?

Mindenki próbál választ adni ezekre a kérdésekre. A biológia, az élettan ad egy választ: ami egy volt, részeire, összetevőire bomlik.  Az orvostudományt gyakorlók amikor  a halállal találkoznak leghamarabb a sikertelenségre gondolnak. A filozófia  kissé rideg objektivitással ugyan, de lételemző tevékenykedése közben, megadja neki az őt megillető helyet. Mind fontos szempont : egy-egy oldalát emeli ki a halálnak s hozzá segít, hogy sokoldalúan ismertesse meg velünk a nagy ismeretlent. A természet  tudományok pontosan akarják  megállapításaikat megfogalmazni. A ma emberének egy kicsit idegenszerűen hat az a másik leírás, ahogy a vallásos hit emberei beszélnek róla.

Ebben az órában is, amikor tiszteletadással és együttérzéssel vagyunk jelen, kérdésekkel van tele a lelkünk. Minden emberi erőt próbára tevő küzdelmek után, a hosszú évekre nyúló küzdés és bizakodás között  szakadt ránk a halál feketesége. Ilyenkor úgy érezzük egy szakadék szélén állunk. Alattunk a mélység, a halál ijesztő feketesége. Felettünk a ragyogó kéklő ég. Mi pedig keressük kérdéseinkre a lelket és szívet megnyugtató választ, az erőt, hogy ne a pusztulásba, a halál feketeségébe nézzünk, hanem felemeljük tekintetünket és erőt gyűjtve tovább vigyük a félbeszakított álmokat, terveket.

Igen, lelkünk ki kell bontsa szárnyát és át kell repüljünk a halál mély szakadéka fölött.  Fel kell érkezzünk arra az evangéliumi magaslatra, ahol kitárul a látóhatár és megtapasztaljuk és megértjük azt az evangéliumi igazságot, mely így szól: „ nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”(2Kor4,16) Meg kell tapasztaljuk annak a tanításnak erejét, melyet az apostol így fogalmaz meg: „És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 1Jn 2,17

         Gyászoló testvéreim! Az Istenbe vetett hit erejére van szükségünk. Ez emel fel bennünket és láttatja meg a látható világban a láthatatlant, a formák, az alakok, színek és hangok között a lelket gazdagító és erősítő tartalmat, a lényeget. Az Istenbe vetett hit: olyan mint a kertész kezében az oltógally, megnemesíti a vadócot. Megnemesíti az ember életét. Tartalommal, lényeggel tölti azt meg. A hit mely Isten ajándéka, mellyel, ha él az ember és műveli azt, képessé teszi, hogy nemcsak, mint bonyolult természeti jelenség legyen jelen ebben a világban, hanem szellemi és lelki képességei által felemelkedjen arra a szintre, ahol megérzi, megtapasztalja, hogy  ő Isten gyermeke, sőt ennél még felelősebb és teljesebb életérzés is  eltölti lelkét, hogy Istennek munkatársa. Ezért számunkra örömüzenet a jézusi evangélium, példa az ő élete, megvált az ő tanítása minden feszültségtől.

         A kérdésre, mely most szívünkben feszül, így adom meg a választ: a halál Isten törvénye szerint bekövetkező változás, testünk a halál után porrá lesz, mint azelőtt volt, lelkünk pedig tovább él Istenben, akitől soha el nem szakadt. Az ember élete, mely két kikerülhetetlen határkő, a bölcső és koporsó közé van beszorítva, lehetőség arra, hogy minden változás között megtapasztalja a változhatatlant, a múlandóság között az Örökkévalót. Az ember életének értéke nem az esztendők sokaságában, a földi hatalom vagy vagyon nagyságában áll, hanem abban, hogy megnyilvánulásai, gondolatai és cselekedetei által mennyire tudja az örökkévaló Isteni jóságot, szeretetet és igazságot felmutatni. Mennyire tud Isten “ujjlenyomata” lenni ebben a világban.

         Elhunyt testvérünk rövidre szabott, sok szenvedéssel és kínnal tele életéből most ezeket a lelki szellemi nyomokat keressük. Kérjük az örökkévaló Istent tegyen bennünket képessé ezeket  a lelki nyomokat  észrevenni és helyesen értelmezve ezeket a nyomokat járjunk az élet nagy vadászmezőin. Ne legyünk eltévedtek, elveszettek, hanem olyanok, akik tudjuk: kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tart a mi utunk.

         Így közelítem meg azokat az emlékeket, életképeket, melyek itt maradtak közöttünk a 64 évet élet testvérünk után, ki gyermek, testvér, édesapa , nagyapa, jó barát volt, aki lelkész, közösség teremtő, gyülekezet építő és főpásztora volt unitárius egyházunknak. 

Biblia gondolatok segítségével elevenítem fel ezeket az életképeket:

Bizonyára a legtöbbet hallott és olvasott jézusi tanítás volt, mely szívéhez a legközelebb nőtt a Máté evangéliuma 18,20. verse: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. Régi híres, sok megpróbáltatást kiállt erdélyi unitárius lelkészi családban született. Sokszor láthatta gyermekkorában a család által a XVII. század végén a kolozsvári egyházközségnek adományozott keresztelő poharat, mely egyik őse emlékét őrzi. Az ősök tisztelete mellett erős optimista életérzést örökölt abban a családban, ahová a megszülető testvérek más-más politikai berendezkedés lelket őrlő időszakokban születettek: a bátyja, majd lánytestvér, majd ő maga. Sokszor szóba került ez a család és baráti körben. Ilyeneket csak mi éltünk meg, a Kárpát-medencei magyarok, hogy egy családon belül született gyermekek milyen különböző világban születtek meg. A gyermekkor szép emlékei között keserűen kellett magában feldogozni a lelkész-édesapa korai deportálását, majd később az ezzel járó megkülönböztetéseket.

Jó elidőzni annál az élethelyzetnél, amikor kolozsvári diákként választani kell a tovább tanulás szűk lehetőségei között,  amikor dönt és beáll az unitárius lelkészek sorába, elődei sorába. Akkor bizonyára erősen visszhangzik lelkében Ezékiel próféta üzenete: “Embernek fia! Őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben.” (Ez 3,17.)  Ebben az önként vállalt szolgálatban maga mellett tudott képzett idős lelkészeket, példaképe lett a brassói lelkész, aki nem csak szónoki tehetségével, de alapos felkészültségével is segítségére volt az  ifjú lelkésznek. Együtt próbálták Brassó világában a faluról meglódult, elűzött emberi életeket, családokat összetartani, a templomban lelketépítő és erősítő istentiszteleteket tartani.

Majd következik az önálló gyülekezeti munka: Alsóboldogfalván, Székleykeresztúr mellett A családalapítás boldog évei, szeretetére hűséggel válaszoló hitvese, a gyermek áldás gyönyörűségei  a lány és fiú születése feletti boldog percek és gondterhelt szép évek. A templom és lelkészi lakás építése, abban a korban, amikor sok ferde szem tekintetét kellet kiállni. Vasárnapról vasárnapra az élőhit erejével tartotta össze a megtört falusi életeket. Majdnem három évtizedes építő gyülekezeti munka után jön a szomorú ésaiási üzenet: Így szól az ÚR: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz életben! (Ésa 38,1.)  Gyógykezeltetése miatt Budapestre költözik a család. De töretlen hittel és nagy erővel dolgozik mint gyülekezeti lelkész, majd főpásztor, hogy a szülőföldtől elszakadt, sokak által ismeretlen unitárius hittel megáldott híveket összegyűjtse itt a csonka anyaországban.

A jelzett próféta üzenetét folytatva: arcát a fal felé fordítva imádkozott az ÚRhoz, ³és ezt mondta: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! (Ésaiás 38, 2) és hányszor senki sem látva keservesen sírt. Sírt és küzdött: családjáért, egyházáért népért, Erdélyért. “Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, elvágja életem fonalát. Reggeltől estig végez velem! Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végez velem! Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak: Uram, szenvedek, segíts rajtam!”(Ésa 38,12-14.)

Minden erejével, cselekedetével és Istenbe vettet  hittel vallotta: hogy nem a holtak hazájában magasztalják Istent,  nem a halottak dicsőítik, nem a sírba leszállók reménykedhetnek hűségedben., hanem aki  él: Az élő, csak az élő magasztalhat téged.(Ésa 38,17-19)  Az életvidám és az életért küzdő és az életet tisztelő Rázmány Csaba Béla emléke elevenedjen meg most.

Hitet  tett arról és szólt szószéken, előadásokon, baráti beszélgetéseken, hogy : “Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”(Jn 17,3) 

Most pedig imádkozunk, ahogy utolsó perceiben ő is imádkozott:  nagy Mesterünk gondolataival: “Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem:  és most te dicsőíts meg, Atyám… Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket,…Most pedig Te hozzád megyek.(Jn 17,9-13)

Az apostol gondolataival vesz búcsút a világtól, egyházától szeretet népétől, családjától:

"Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva,… hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között,….

Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként..., íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe,  a mennyei városba, az örökkévalóságba…még az életem sem  volt drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki…nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy …szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánlak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.  Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni." ( ApCsel 20,17-25, 32-35)

Így búcsúzik, így köszönünk el tőle. Ezek után mi így imádkozunk és kérjük az erőt a mindenség Urától:  sírásra fakadtunk, mert az elválás mindig fájdalmas, de bízunk Istenünk vigasztaló erejében, mely nem hagyja el soha az élőket, de a holtakat sem. Isten így szól ez alkalommal is a megtérőhöz: “Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél. Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról.” Jn.Jel 2,19. Nem az ismeretlen, hanem az ismerős szerető Atya szól.

Kedves gyászoló hozzátartozók, kedves gyülekezet!

...Bármi legyen is az örök élet, tartalmát, értelmét, gazdagságát Istentől nyeri. Az Istenben bízó ember tudja pontosan, mi rejtőzik a halál kapui mögött. Tudjuk, hogy ott is jelen van Isten. Ott is kezében leszünk, én is és szeretteim is. Ott is, mint ebben az életben, irgalmától és szeretetétől függünk. Igen, ott is ott van Isten...

Ezen szomorú alkalommal  a teljesség igénye nélkül próbáltam szólani hitről vallásról, elhunyt testvérünkről. A Kérdések tovább feszülnek bennünk. Mi imádkozunk és kérjük a szeretet Istenét hajoljon közel hozzánk, erősítse hitünket, bátorítson mindennapi küzdelmeink között és elhunyt testvérünk emléke segítsen bennünket jobbak lenni, és egymásra találni szolgáló szeretetben.

Imádkozzunk Istenünkhöz, aki Úr a halálon innen is és azon túl is...

Emléke legyen áldott, pihenése csendes, maradjon velünk az Isten örökké tartó szeretete vigasztaló szentlelke. Elvégeztetett! Lelke találjon Istennél üdvösséget. A gyászoló család tagjait Isten vigasztaló szentlelke erősítse. Ámen 

Bálint Benczédi Ferenc az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke