Meghívó július 30. és augusztus 10. rendezvényeinkre

MEGHÍVÓ

Felhívjuk gyülekezeti tagjaink és barátaink figyelmét két hamarosan sorra kerülő közösségi programunkra, melyekre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Július 30-án, szombat délután 17 órától tartjuk idei

FLÓRA-ÜNNEPÜNKET

Meghívott vendégünk lesz : KOVÁCS PÉTER-KÁROLY, aki dédapjáról, KOZMA ANDOR költőről, PERCZELNÉ KOZMA FLÓRA unokatestvéréről, fog nekünk beszélni. Akik fel szeretnének készülni a témából, nézzék meg az alábbi videót!

https://www.youtube.com/watch?v=pgx8Kpi1j2Q

A mostani alkalommal felköszöntjük nyári és őszi születésű és a nevükben virágot viselő résztvevőinket.

A virágok közül kiválasztottuk a gazdag jelentéstartalmú RÓZSÁT, melyről énekelni fogunk, és melyből egy szálat magunkkal hozunk. (Más virág is megfelel a célnak) A tetszőleges stílusú énekeket a résztvevők fogják javasolni és elkezdeni.

 

Augusztus 10-én szerdán 18 órától tartjuk önképzőköri összejövetelünket, melynek során elsősorban a 30-50 éves korosztály fogja felidézni iskolai emlékeit. Ha marad idő, az 50 felettiek tovább mesélhetik tapasztalataikat ezen a területen.

Mindkét esetben kötetlen beszélgetéssel zárjuk együttlétünket, és elfogyasztjuk a magunkkal hozott egyszerű enni-innivalókat.

Helyszín: kellemesen hűvös gyülekezeti termünk a 9. kerületi Hőgyes Endre utca 3-ban

Kérés: Pontos megjelenés

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>