Dr. Perintfalvi Rita: Nő „kétélű karddal”

Dr. Perintfalvi Rita: Nő „kétélű karddal”

Rita rózsaszín blúzbanSzületett:  1973, Szombathely
Családi állapota: házas
Foglalkozása: katolikus teológus, hittanár, művelődési szakember, szociális szervező,  mentálhigiénés szakember
Iskolái:
Szombathelyi Hittudományi Főiskola
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola
Szegedi Hittudományi Főiskola
Universität Wien
Jelenlegi munkahelye (2010-2014):
Bécsi Egyetem, Teológia Fakultás, Bibliatudományi Intézet

Német nyelvű doktori disszertációjának témája : A 103. zsoltár szinkrón-intertextuális elemzése (Saját szavaival bemutatva: „Gyönyörű zsoltár, csodás képekkel, központban az isteni irgalom és kegyelem gondolatával. Ez határozza meg nemcsak az Istenképemet, de az emberképemet is, és mindazt, amit az egyház szerepéről és mibenlétéről gondolok.”)

2014 őszétől az Österreichisches Katholisches Bibelwerk vezetőségi munkatársa, a Bécsi Egyetem megbízott óraadó tanára lesz. Ugyanebben az időben elkezdi habilitációs kutatásait, hogy elnyerhesse a biblikus tudományok professzora címet.

2007 óta a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének az elnöke, 2009 óta az ESWTR (Teológiai Kutatásban érintett Nők Európai Szövetsége) nemzetközi vezetőségének a tagja.

 

A hozzá intézett kérdéseket Chehadé-Boér Judit és Léta Erika fogalmazták meg…  

  1. 1.     Mi volt az az Isten-élmény, amelynek hatására egészen fiatalon úgy döntöttél, hogy Jézus tanítványává és tanainak terjesztőjévé szegődsz? A küzdelmes úton, melyen elindultál és tántoríthatatlanul haladsz előre, kapsz-e továbbra is lelki segítséget az égiektől?

Óh, hát ez egy nagyon szép kérdés! Mégis úgy érzem, hogy ez az élmény annyira bensőséges és annyira személyes, hogy nem igazán tudnék beszélni róla ilyen nagy nyilvánosság előtt. Vannak olyan mély titkai az isteni érintésnek, amelyekről ha lépten-nyomon beszélne az ember, elveszítenék a mélységüket. És ez egy kicsit olyan, mint két szerelmes titka, a világ számára banális és értéktelen, csak a szerelmesek tudják, hogy mit jelent számukra. Néha persze beszélek róla, ha egy olyan pillanatról, egy olyan találkozásról van szó, amiben ennek tényleg jelentősége van. De nyilvánosan sohasem.

Hogy kapok-e segítséget az égiektől? Lépten-nyomon! Valahogy egyre inkább az az érzésem, hogy minél „radikálisabban” élek, annál inkább megtapasztalhatóbbá válik Isten csodáinak realitása. Mit értek az alatt, hogy „radikálisan” élek? Megpróbálom, hogy csak egyetlen törvény éljen a szívemben, és ez a szeretet. Ennek rendelek alá mindent, akkor is, amikor mindez sokak számára egyáltalán nem érthető, meglepő vagy éppen botrányos. Ha ez a radikalitás mások kérdőjeleit vonja maga után, akkor jó úton járok, mert a szeretet valósága mentes minden trivialitástól.

  1. 2.     Az ember Istentől kapott, felelősséggel párosuló szabadsága, alázatot feltételező méltósága különbözik-e a férfiak és a nők esetében? Feministának tartod-e magad, és ha igen, milyen értelemben?

A szabadság istenképűségünk legfőbb ismérve, hogy csak az az ember képes szeretni, akinek szabadságában áll eldönteni, szeret-e vagy gyűlöl, rajong-e vagy éppen közömbös. Isten azért adta ajándékul a szabadságot, hogy megtanuljuk: nincsen szeretet szabadság nélkül. Ahogy igazi szabadság sincsen szeretet nélkül. A szeretet nélküli szabadság tönkreteheti emberi kapcsolatainkat és legfőképpen önmagunkat. Ha pedig úgy akarunk szeretni másokat, hogy nem adunk teret az ő szabadságuknak, akkor még fogalmunk sincsen a szeretet mibenlétéről. Ez legjobban a párkapcsolatokban érhető tetten, illetve az is, hogy mennyire kevesen gyakorolják a szeretet művészetét. Egy kapcsolatból nagyon könnyen eltűnik a csoda, hogy a másikat olyan ajándékként szeretem, ami felett nem uralkodhatom, amit nem tárgyiasíthatok és amit nem birtokolhatok. A szeretet művészetéhez pedig egyaránt kell a férfi és a nő, így természetesen nincsen különbség köztük. Ha lenne, akkor ez a csodás teremtett szeretet-szabadság dinamika létre sem jöhetne közöttük.

Nem tudom, hogy feminista vagyok-e. Alapvetően mindig is irtóztam bármilyen megkülönböztető pecséttől, hát még a „skarlát betűktől”. Feministának lenni pedig ténylegesen azt jelenti, hogy az ember magán hord egy égető bélyeget, ami a többiek meg nem értéséből, felszínes sztereotipizálásból vagy félelemből ered. Nem is emlékszem mióta – talán óvodás korom óta – mindig is nagyon érzékenyen reagáltam arra, ha valakit igazságtalanság ért, ha valakit a társai valamilyen oknál fogva kiközösítettek, kirekesztettek maguk közül. Ha ilyen ember volt a környezetemben, akkor én őt rögtön a barátommá fogadtam, és mások helyett is megpróbáltam szeretni. Ha ezt feminizmusnak tekintjük, akkor igen, én is feminista vagyok. A feminizmus számomra az a fajta érzékenység, ami rögtön reagál és felkiált, ha másokat – nemük, vallásuk, felekezetük, bőrszínük vagy bármi egyéb miatt – valamilyen megkülönböztetés ér. Felkiált és lázad a szeretet nevében, hogy ez így bizony nincsen rendjén!

  1. 3.     Teológusként osztod-e dr. Bodó Márta vágyálmát egy nőarcú egyház létrejöttét illetően, mely „öntudatra ébredt nők és nőtudattal rendelkező férfiak közös részvétele lenne Isten háztartásában”? A közeljövőben van-e realitása egy ilyen elképzelésnek? 

Rendkívül értékesnek tartom Márta gondolatait és vágyálmát! Persze, aki nem hallotta ezt az előadást (2014. március 17-én „A misztika mint gondolkodást és társadalmat formáló erő” című előadássorozat zárásaként), az lehet, hogy megijedne ezektől a fogalmaktól. Az bizonyos, hogy a „nőknek öntudatra kell ébredniük”. De ez nem jelenti azt, hogy a férfiak ezt megspórolhatnák maguknak, nekik is fontos öntudatra ébredniük, ha ezt még nem tették meg. A történelmi és mindennapi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ebben a folyamatban a nők sajnos le vannak maradva. Ez jórészt annak a szocializációnak is köszönhető, ami nem igazán tolerálta a női önrendelkezést, a női szabadságot, a női öntudatra ébredést. A patriarchális mintájú társadalmakban a nő mindig egy férfi – előbb az apa, aztán a férj – rendelkezése alatt állt, és ők határozták meg számára azt a társadalmi és szellemi teret, amelyen belül mozoghatott. Itt gondolok a munkavállalás és a tanulás korlátozott lehetőségére vagy éppen tilalmára, a női szerepek pontos körülírására és normatív betartatására. Volt idő, amikor szégyen volt, ha egy nő okosnak bizonyult, és saját véleménnyel rendelkezett a világ és önmaga dolgairól. Ma ez nyílván már egészen másképpen van, bár ez az „egészen másképp” nyílván kultúra és kontextus függő. Az „öntudatra ébredt nő” rendelkezik azzal a belső szabadsággal, hogy véleményt formáljon a saját életéről, és eldöntse, hogyan érezné magát nőként legjobban a bőrében.

A másik fogalom „a nőtudattal rendelkező férfiak” fogalma szintén nem egyszerű. Nem is biztos, hogy én jól értem. Talán arra gondolt itt az előadónő, hogy a „nőtudattal” bíró férfiak rendelkeznek azzal az érzékenységgel és erővel, hogy megadják az „öntudatra ébredés” szabadságát a nőknek is. Nem félnek attól, hogy ezzel ők bármit is veszítenek, hanem örülnek annak a partnernőnek, akit így méltán társnak nevezhetnek. Szerencsére nagyon sok férfit ismerek, aki így gondolkodik és sok nőt is, akiben megvan a vágy, hogy egy ilyen jellegű világ részese legyen.

Hogy van-e ennek realitása? Igen, természetesen van. Ha nem a közeli, akkor a távoli jövőben. A keresztény testvériség eszménye és a jézusi tanítás nem valósítható meg e nélkül. A férfi és a nő egymásnak társul teremtetett, ebben benne van az „öntudatra ébredés” méltósága. Amíg ez nem történik meg, addig valamiféle alá- és fölérendelődés marad a kapcsolatokban. És most nemcsak a klasszikus mintára gondolok, hogy a férfiak maguk alá rendelik a nőket. Hanem arra is, mikor a nők teszik meg ugyanezt a férfiakkal. Itt elsősorban a kölcsönösségen van a hangsúly, a másik szuverén személyként való tiszteletén, szeretetén. És itt ismét visszakerültünk az első kérdéshez: nincsen szeretet szabadság nélkül!

  1. 4.     A jezsuita rend által működtetett Párbeszéd Házában tartott előadásod témája a „kétélű kard” férfias, ótestamentumi metafórájának magyarázata volt női szemmel. Világosítsd meg számunkra is ennek a jelentését. Egyébként pedig, saját bevallásod szerint, kedveled a „harcias” bibliai nőalakokat, mint például Juditot, Esztert vagy Debórát. Feltételezhetően Jeanne d’Arc, az „orleansi szűz”, felsőbb sugallatra felvállalt nemzetszabadító missziója vagy Slachta Margit szerzetes nővér szociális elkötelezettsége sem áll távol tőled. Ők lennének a példaképeid?

A „kétélű kard” egy nagyon összetett metafora, szövegkörnyezettől is függ a jelentése. Én az előadásomban a 149. zsoltárban megjelenő motívumról beszéltem, ahol a szegények, akiket az Úr megszabadított, kapják meg az ítélet kardját, amivel megfosztják hatalmuktól a föld királyait és fejedelmeit, hogy az Úr végidőbeli uralma beteljesedhessen. A szövegnek adtam egy aktuális értelmezést, amikor arról beszéltem, hogy az Istentől kapott „kétélű kard” óriási felelősség, és hogy az ember nem nézheti szó nélkül, amikor embereket vagy emberek egy csoportját igazságtalanul meghurcolnak, kirekesztenek vagy akár fizikailag is megsemmisítenek csak azért, mert valamilyen szempontból ellenséget lehet belőlük csinálni. Sölle-t idézve hangsúlyoztam, hogy nem az Istentől kell számon kérni, miként engedheti meg súlyos, emberiség elleni tettek elkövetését. Szerinte a helyes kérdés sokkal inkább az, hogy hol voltak az Isten barátai, amikor mindez megtörtént? Miért maradtak némák? Miért nem cselekedtek? A „kétélű kard” számomra azt a felelősséget jelöli, ami cselekvésre sarkall és szólásra indít, ami nem fél és nem alkuszik meg, hanem ellenáll és harcol másokért, akik nem tudják megvédeni magukat, akiket megfosztottak jogaiktól, emberi méltóságuktól.

Judit és Eszter valóban harcos nők, de mindkettőjük istenfélő és bölcs is, és pont ezáltal válhatnak az Úr harcosaivá, akinek úgy tetszett, hogy rajtuk keresztül szabadítsa meg a népét. Debórát kevésbé látom harcosnak, sokkal inkább bölcs megfontolt ítélkezőnek, kormányzónak, aki a rend és az igazságosság felett őrködik, hogy megmaradjon a társadalmi béke.

Rita nadrágkosztümbenIgen, valóban a példaképemnek tekintem őket, ahogy sok szempontból nagyon kedvelem és tisztelem Jeanne d’Arc vagy Slachta Margit személyét és tevékenységét is.

Azért harcosnak lenni nagyon nehéz feladat és veszélyes is. Ha az ember sokat harcol, a sok küzdelem közepette könnyen elveszítheti saját magát. Sok olyan embert ismerek, aki szinte fanatikusan hisz abban, amiért küzd, de ez is veszélyes, könnyen fundamentalizmus válik belőle, ha nem marad meg az állandó önreflexió és önmagunk szüntelen megkérdőjelezése: Amit ma tettem, az mennyiben felelt meg a szeretet parancsának? Hol kell magamat és mindazt, amit tettem korrigálnom? Azon kívül minden harcosnak kell a csend, az elvonulás, az Isten jelenlétében folytatott szemlélődés, azok a pillanatok és percek, ahol nincsen harc, csak egyszerű létezés.

  1. 5.     Patriarchális viszonyok között szükséges-e, hogy egy okos, ambiciózus nő elférfiasodjon, ha érvényesülni akar a saját szakterületén belül? Nagytudású katolikus teológusként magad is sokat szenvedsz hazai egyházad diszkriminatív magatartása miatt, és már csak a „csodákban” reménykedsz, hogy ez megváltozzon. Például Ferenc pápa azon útmutatásának betartásában, melynek értelmében a hagyományos háttér (anyai, háziasszonyi, karitatív) jellegű szerepvállalásuk mellett vagy helyett, a nők egyenrangú munkatársként is bekapcsolódhassanak a kreatív és döntéshozatali tevékenységek gyakorlásába a világi és az egyházi életben egyaránt.

Egyáltalán nem szükséges, hogy egy okos nő, ha szakmai sikereket és előmenetelt akar elérni, elférfiasodjon. Néha, mikor ez megtörténik, talán éppen a minták hiányoznak, hogy miként viselkedhetne valaki nőként vezető pozícióban, hogy lehet ezt megélni és gyakorolni. Nem sok példa van erre, így nem csoda, ha a nők azt a mintát próbálják követni, ami látnak, ez pedig kétségkívül többnyire férfi-minta. Szerintem az elférfiasodott női vezető pozíciójában kevésbé hiteles, mint az a nő, aki van olyan merész, hogy szakít a meglevő mintákkal, és új utakat keres. Ez az új út pedig a saját útja. Igazából mindig ezt a legnehezebb megtalálni. És itt most ismét nem szükséges, hogy különbséget tegyünk férfi és nő között.

  1. 6.     Az ökumenizmus elkötelezett híveként hogyan kerültél kapcsolatba a kolozsvári unitáriusokkal, közöttük dr. Czire Szabolccsal, aki az általatok szervezett miszticizmus témakörében tartott igen színvonalas előadást márciusban Jézus radikális nőpártiságáról. Egyetértesz-e az előadó által képviselt állásponttal, és mit gondolsz Názáreti Mária személyének háttérbe szorításáról a protestáns teológiákban?

Szabolcsot Szegeden a Nemzetközi Biblikus konferencián ismertem meg, ahol szintén egy remek előadást tartott. Már az első beszélgetésünkkor kiderült, hogy felekezeti különbözőségünk, kulturális sajátosságaink és a földrajzi távolság  ellenére meglepően hasonlóan látjuk az élet dolgait. Legyen szó akár társadalmi, egyházi, vallási, spirituális vagy egészen hétköznapi életkérdésekről. A vele való találkozásban számomra az volt a legmeghatározóbb, hogy mennyire tudja ötvözni a papságából adódó mély spiritualitást az élet legapróbb mozzanatainak a szeretetével. Katolikus mivoltomnál fogva ritkán találkozom olyan mély lelkiségű férfival, aki nem fordul el az élet szépségeitől, hanem bennük is meglátja a lehetőséget a hálás Istendicsőítésre.

Igen, természetesen egyetértek mindazzal, amit Szabolcs Jézus nőkhöz való viszonyulásáról elmondott nekünk. Ezért is hívtam meg közénk! Nekünk katolikusoknak gyógyító ereje is volt annak a nőképnek, amiről ő beszélt.

Mária szerepe és megítélése függ a vallási hagyományoktól és ennek megfelelően különböző. Ez egy szocializációs kérdés is, ki miben nőtt fel, kinek mi a természetes. Nekem valószínűleg szorosabb imádságos kapcsolatom van Máriával, mint a legtöbb protestáns testvérnek, de ez az én tradícióm, én ebbe nőttem bele. Mások pedig másmilyenbe.

  1. 7.     Milyen érzéseket és gondolatokat ébreszt benned Ingibjörg Haraldsdóttir kortárs izlandi költőnőnek az alábbi verse?

                       Béke

                  Vége a háborúnak

                  itt állok egymagamban

                  s hallom a nagy csönd közelgő lépteit.

                  Ha megkérdesz:

                  ki győzött?

                  válaszom:

                  nem mindegy?

                  s hogy a nagy csönd közelebb ér annak suttogom:

                  ki fogna kézen?

Szép vers és igaz. A háborúnak és a gyűlöletnek soha nincsen nyertese, csak vesztesek vannak. A háborúban az ember saját emberségét veszíti el vagy más szavakkal a saját lelkét, ami után nem marad már semmi, csak a magányos zuhanás, és nem hoz más feloldozást csak a megsemmisülés.

  1. 8.     A vérségi vagy a hitbeli kötődést tartod-e alapvetőbbnek a saját életedben? Ennek kapcsán voltak-e konfliktusaid családtagjaiddal? A kutatói, oktatói tevékenységedet össze tudnád-e hangolni a feleség vagy/és családanya szerepekkel?

Ez is egy érdekes kérdés. Huszonegy évesen, amikor megtértem, más választ adtam volna, mint most. Akkor ez meglepő, furcsa volt sokak számára, a családom számára is, de ahogy teltek az évek, évtizedek már ez a változás vált megszokottá, normálissá. Ami nekem öröm, hogy néha a hit, amit élek, hitet ad másoknak is. Ennél nincsen nagyobb boldogság. Én azt gondolom, hogy a valóban megélt hit és a szeretetben megélt hit számára nem léteznek azok a konfliktusok, amelyekre a kérdés vonatkozik. Ha voltak is, idővel szertefoszlanak maguktól. Nem az a kérdés, hogy a vérségi vagy a hitbeli kötődés alapvetőbb-e, hanem hogy milyen minőségű az a szeretet, amire a hit tanít.

Minden mindennel összehangolható: az élet művészet! Nem a szerepek és nem is a hivatás a fontos, hanem az, hogy az ember bármit is tesz éppen, azt tegye odaadással és szenvedéllyel! Szerintem csak így érdemes élni. Megérinteni egy követ, megsimogatni egy kedves arcot, megcsókolni a szerelmest, tanítani a nyitott szíveket, vigasztalni, bátorítani – csak szenvedéllyel érdemes.

  1. 9.      Azt tapasztaljuk, hogy a nők általában jobban odafigyelnek a megjelenésükre, és nagyobb gondot fordítanak külsejük ápolására mint a férfiak. Véleményed szerint vajon belső igényesség, tetszeni vágyás indokolja ezt vagy valamiféle társadalmi elvárás nemükkel szemben? Mennyire fontos számodra az öltözködés, szépségápolás? Milyen jellegű, stílusú ruhadarabokat viselsz a legszívesebben?

Szerintem mindkettő. Egyrészt belülről, másrészt azért jön belülről, mert így szocializálódtunk, mint nők. De ne felejtsük el, hogy vannak igényes, csinos férfiak is, sőt néhányan közülük megszégyenítenek jó pár nőt, ha a külcsínről, eleganciáról van szó. Adjuk meg nekik is a jogot, hogy jól érezhessék magukat a bőrükben!

Számomra fontos az öltözködés, a szépségápolás. Olyan ruhadarabot, színeket, mintákat viselek, amelyek legjobban illenek az aktuális hangulatomhoz illetve amelyek legjobban kifejeznek engem az adott pillanatban. Meglehetősen sokszínű személyiség vagyok, így a legkülönfélébb dolgokban érzem jól magam. De azért az elegancia, az szinte mindig elsődleges szempont számomra.

 

Leírta:  Chehadé-Boér Judit

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>