Március 4-én Önképzőkör

Kedves Nőtársak!

Kozma_Flora_csaladjaÖrömmel közlöm Veletek, hogy a Nagy Ignác utcai Unitárius Könyvtár és Levéltárban (igazi kincsesbánya) rábukkantam egy több mint száz éves családi képre, mely Kozma Flórát, férjét Perczel Ferencet és négy lányukat (Flóra, Mária, Judit, Olga) ábrázolja valószínűleg a baracskai családi ház kertjében. (Csatolom számotokra is ezt a becses dokumentumot)

Ezévi második összejövetelünk témájának, A gyermeknevelés elvei és gyakorlata Kozma Flóra szerint és napjainkban, tárgyalása előtt megbeszéltük a jelenlévőkkel, mennyire fontos volt Flórának az, hogy mire neveli gyermekeit, és hogy milyen tudatosan és örömmel készült erre a feladatra. Ez volt boldogságának egyik titka. A többi titkot folyamatosan fogjuk feltárni az elkövetkező hónapokban.

A témával foglalkozó több írása közül felolvastuk A család szerepe az egyetemes szociális munkában címűt, és ki-ki elmondhatta véleményét a hallottakról. A többire nem jutott idő, de ezek teljes és rövidített formában elolvashatók egyleti honlapunkon és facebook-on. Ugyancsak ott vannak összegyűjtve önképzőkörünk  2014-es és 2015-ös háttéranyagai és egyoldalas tömör összefoglalói is.

Legközelebb április 1-én találkozunk. Röviddel előtte küldök emlékeztetőt, és megjelölöm a következő témát.

Szeretettel üdvözöl mindnyájatokat:

                                                      Chehadé-Boér Judit, szervező

2015 március 4-i összefoglaló 

Március: gyermeknevelés – szemelvények P. Kozma Flóra munkáiból

PKFlora-2015-2

2015. március 4-én, szerdán 18 órától tartja Nőegyletünk a második Önképzőköri összejövetelét, melynek témája a gyermeknevelés lesz. A vitaindító anyagot Perczelné Kozma Flóra írásaiból válogatták a szervezők.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>