Kedves Önképzőkörösök és Barátaink!
Csatoltan és kibontva is küldöm Számotokra Egry Zsuzsa tömör, élvezetes és információgazdag összeállítását, hajdani teológiai szakdolgozatának rövidített kivonatát az ótestamentumi Zsoltárok Könyvéről. Ennyit szerintem minden Biblia tisztelő kereszténynek tudnia kellene erről a témáról. Nyilvánvalóan, ha ugyanezt az ő hangján, az ő gesztusaival, az ő lebilincselő stílusában láttuk-hallottuk volna, még jobban megmaradt volna az emlékezetünkben. Ha más-más résztvevő segítségével felolvashattuk volna a 63. zsoltár különböző fordításait, az is gazdagította volna az élménytárunkat. A magam részéről a négy idézett fordítóhoz hozzátettem egy ötödiket, az unitárius Bogáti Fazakas Miklóst, aki, mint tudjuk tavalyról, elsőnek fordította le magyarra a teljes Zsoltárok Könyvét. Az összeállítás végén pedig figyelmetekbe ajánlom ennek a zsoltárnak a taizé-i ökumenikus közösség által feldolgozott énekes változatát. Ha ezt meghallgatjátok, máris ízelítőt kaptok a május 13-ai témánkból. Azon az estén jelentkezem legközelebb egyelőre minden valószínűség szerint, ismét csak virtuálisan.
Addig is a zsoltárokkal kapcsolatosan tehettek fel kérdéseket Zsuzsának ezen a közös platformon, és ugyanitt megoszthatjátok gondolataitokat egymással. Nagyon köszönöm az április 8-ai levelemre küldött reakcióitokat, hozzászólásaitokat, jókívánságaitokat. Ne feledjétek a közös láncvers megalkotására irányuló kérésemet!
Egry Zsuzsa
A zsoltárok könyvéről
A Zsoltárok könyve 150 zsoltárból álló gyűjtemény. A héber bibliában a neve széfertehillim, himnuszok könyve, bár a himnusz csak a zsoltárok egyik fajtáját jelenti. A zsoltár a görög pszalmoszból ered, ami a héber mizmornak felel meg, ez pedig zenei kíséretes éneket jelent. A könyv mai tartalma sokszáz éven keresztül alakult ki, a második Templom idején (a babiloni fogság után), a templomban és a zsinagógai istentiszteleten használt énekeskönyv volt. Később tudatosan átszerkesztették, felosztották öt könyvre, mindegyik végén dicsőítő énekekkel és egy keretbe foglalták (1-2 és 149-150.). Ezt a végső formáját a Krisztus előtti II.- III. században kapta. Sok zsoltár előtt felirat van, ami az előadókra (énekes, hangszer), a műfajra, történeti körülményekre vagy a szerzőre utal. A hagyomány szerint a szerzőnek Dávid királyt tartották, illetve kisebb részben fiát, Salamont. Sok közülük jóval későbbi korból való, de nehéz megállapítani, mert – mint a Biblia más könyvei is – alakultak az évszázadok során.
A kutatók a következő fő műfajokra osztották fel a zsoltárokat:
– panasz-zsoltárok (39 db), melyekben az egyén vagy a közösség kiált Istenhez, hogy szabadítsa meg mindenféle veszedelemből
– hálazsoltárok (13 db), melyek köszönetet mondanak Istennek a szabadításért, általában a kultusz keretén belül
– himnuszok (35 db), melyek csak Istent akarják magasztalni, önmagáért
– király zsoltárok (11 db), melyek a király életének eseményeiről szólnak, de megjelenik bennük a végidőbeli Messiás-király alakja is.
– zarándok zsoltárok (15 db)
– egyéb kisebb műfajok (történeti, tanító, stb)
Sajnos a dallamok nem maradtak fenn, a középkorig lehet követni, hogy mit énekelhettek a zsinagógákban. A zenetörténet nagy szerzői is írtak liturgikus zenéket, a mai zsidó zenében a komoly és könnyűzenei műfajok egyaránt megtalálhatók. Érdekesség, hogy a zsinagógai orgonista csak keresztény lehet.
A költői eszközök eltérnek az európaitól. A ritmust a hangsúlyok adják, a versszakok nem egyforma hosszúságúak. Rím nincs, a sémi nyelvek közös kincse a gondolatritmus: szavak, sorok, gondolatok ismétlése, alliteráció, kezdőbetűk sorrendje (abc), refrének. Nyelvezetük képekben gazdag, színes, rejtelmes. Izraelben szinte csak vallásos költészet létezett. A zsoltárok a Jahve-hitben gyökereznek.
Előadásmódjukra magából a zsoltárokból következtethetünk a feliratok alapján. Itt szerepelnek a hangszerek (fuvola, hárfa, citera, lant, kézidob, cintányér, taps, sőt körtánc is). Felelgetős formában adhatták elő a strófákat, a pap vagy a karvezető és a nép vagy két kórus felelgetett egymásnak.
A keresztény egyház átvette a zsoltárok imádkozását, kezdetektől fogva énekelték, hasonlóan felelgetős formában. Amikor kialakultak a szerzetes közösségek, minden nap ötször imádkozták a zsoltárokat (ez a zsolozsma). Úgy osztották be, hogy egy hét alatt mind a 150 sorra kerüljön. Később 4 hétre osztották, és gregorián dallamokra énekelték. Vannak szerzetesrendek, akiknek megvannak a saját dallamaik ezen belül. A papoknak kötelező a zsolozsma végzése, a férfi és női szerzeteseknek a saját regulájuk írja elő, hogy mit kell belőle imádkozni. (Régen, amikor még voltak írástudatlanok, néhányat kívülről meg kellett tanulni, ill. más imát mondhattak helyette.) A zsoltáréneklés ma egyre jobban terjed a világi hívek között is.
Panasz-zsoltárok
A zsoltárok könyvének több mint negyede panasz-zsoltár, egyéni vagy közösségi. Az egyénieknek igen változatos a témája, az egyén Istenhez fordul, hogy szabadítsa ki különböző szorult helyzetekből: betegség, halál, üldözés, testi szenvedés, félelem, elhagyatottság, kétségbeesés, csüggedés, elesettség, elnyomatás. Ezek személyes áhítatot fejeznek ki, az egyén bármely élethelyzetben imádkozhatja, de előfordul a Szentírásban, hogy a templomban mondja el, felszólítva a közösséget, hogy csatlakozzon a kéréséhez. A kollektív panasz-zsoltárok a kultuszhoz kapcsolódnak, kérik Istent, hogy szabadítsa meg a népet valamilyen nemzeti szerencsétlenségtől: ellenség támadása, vereség, természeti csapások, a szentély meggyalázása. A Bibliában olvashatunk a katasztrófákkal kapcsolatban megtartott, böjttel összekötött istentiszteletekről.
A panasz-zsoltárok felépítése:
Bevezetés. Isten megszólítása, amelyben jóságára, irgalmára, korábbi segítségére hivatkozik az imádkozó. („Uram, siess segítségemre, ne légy távol tőlem, én Istenem, én erősségem!”)
Központi rész: Szenvedélyes hangnemben, gyakran túlzásokkal fejti ki a szorongatott helyzetet („szíve elgyötört, szétfolyt bensejében, az Úr elhagyta, mindenki az ellensége, pedig ártatlan, bűnbánatot is tartott, tűz égeti a lelkét, de bízik az Úrban”).
Befejezés: A bizalom kifejezése, hit abban, hogy Isten meghallgatja, sokszor hálaadással vagy fogadalommal végződik. Az imádkozó tudja, hogy „Isten nem veti meg a töredelmes és alázatos szívet”, csak benne lehet reménye.
Hálazsoltárok
Az egyén vagy a közösség köszönetet mond Istennek. Ünnepi alkalmakkor a liturgiában megemlékeztek Jahve üdvözítő tetteiről. Az egyén is mondhatta ezt, kérve a közösséget, hogy vele együtt adjon hálát, vagy előttük tett fogadalmat.
A hálazsoltárok felépítése:
Bevezetés: Isten megszólítása, magasztalása, a közösség felszólítása csatlakozásra („Dicsérjétek az Urat minden népek, az egész teremtett világ, hegyek, szigetek, stb”).
Központi rész: a szenvedés, baj leírása, de főleg Isten nagy tetteinek felsorolása. (Kivezette népét a szolgaságból a dúsan termő, pompás földre, kiszabadította, megáldotta, ezért áldozatot mutatnak be neki)
Befejezés: Dicsőítés, mert Isten a benne bízókat megsegíti.(„Mert nagy az Úr, minden dicséretre méltó, megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint, dicsérjétek az Urat!”).
Himnuszok
Összesen 35 sorolható ide, hangnemük a dicséret, Izrael Istenét dicsőítik, akinek megtapasztalták nagyságát és szabadító tetteit. Utalás található bennük istentiszteletre, áldozatra, szentélyre. Külön csoportot képeznek a Jahve királyságáról szóló zsoltárok illetve a Sion-énekek, ami az Ő városa, és ahova a végidőben eljönnek mind a népek Őt dicsőíteni, és ők is elnyerik az üdvösséget.
A himnuszok felépítése:
Bevezetés: Felszólítás Isten dicséretére, a pap felhívja az egész teremtést, a királyt, a népeket („áldjátok Jahvét, dicsérjétek égi seregek, magasztaljátok, áldjad lelkem!”).
Központi rész: a dicséret tartalma. „Mert” indoklással bevezetve sorolja fel Jahve csodálatos tetteit a teremtésben és a történelemben, változatos formában: kérdés, felkiáltás, áldás, ismétlések. („Mert te vagy Uram a legfölségesebb, az egyetlen, erős, rendíthetetlen, igazságos, a Sionon van a lakása, megsemmisíti a háborút, ő maga a béke, termékennyé tette a földet, karja uralkodik, velünk van – Emmánuel”).
Befejezés: Dicséretre való újabb felhívás, áldás, imádás („Ujjongjunk és vigadjunk,… az Úr az Isten…velünk van a Seregek Ura, Jákob Istene a mi menedékünk”).
Zarándok-zsoltárok
A Templomba menő zarándoklaton imádkozták ezeket, hogy felkészüljenek a szent hellyel és az Úrral való találkozásra. A hagyomány szerint a felvezető 15 lépcső mindegyikén elénekeltek egyet, ezért a Károli fordításban grádicsok énekének nevezik. A készület kifejezi a Templom fontosságát, hogy teljes erőből kell az Urat szeretni, illetve segíti a közösséghez, a felebaráthoz fordulást. Ezek a zsoltárok elmélyíthetik bennünk a főparancsolatot, az Isten és a felebarát szeretetét. Izrael az üdvösség napját is mint zarándoklatot képzeli el, mikor ők és a pogány népek összegyűlnek a Sionon.
A zarándok-zsoltárok felépítése nem egységes, található köztük panasz, hálaadás, himnusz, királyzsoltár és bölcsességi zsoltár is. Közös motívumaik: szabadítás és védelem kérése, bizalom kifejezése, Jeruzsálem és a Templom dicsérete. Jeruzsálem a mai imádkozó számára is szimbólum, a Templomot, a Forrást jelképezi, itt van a szíve otthon, így várják a végső időket, amikor „A hajlékom köztük lesz, és én az ő Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.”
A zsoltárok tanítása
Istenről: A zsoltárok mind Istenhez szólnak, Istenképük nem elvont, mindig a személyes Istent hirdetik, aki a teremtés és a történelem cselekvő Ura. Az egész teremtett rend az Ő nagyságát tanúsítja (104. zs.), de elsősorban a történelemben való szerepét emelik ki, felelevenítik az üdvtörténetben végrehajtott nagy tetteit (105,, 106. zs.). A nép a múltban és a jelenben is megtapasztalja jelenlétét, azt, hogy maradandóan népe körében van, és dicsőségben uralkodik a népek felett.
A hívő és a szenvedés kérdéséről: Istennek gondja van az emberre, irányítja a sorsát, az igazakat jutalmazza, a gonoszokat bünteti. A hívő mégis találkozik az ember életét fenyegető fizikai és erkölcsi szenvedéssel, ami gyötrő kérdéseket vet fel a lelkében: az igaz Isten miért engedi meg az ártatlanok szenvedését. A zsoltáros nem tudja a kérdést megoldani, mert még nem ismeri a halál utáni igazságszolgáltatás tanát. A zsoltárok próbálnak különböző feleleteket adni, és mindig megőrzik a hitet Isten igazságában, a ragaszkodást akaratához, amitől üdvösséget várnak: „Jahvéban leled örömöd, s ő betölti szíved vágyát.” (37 zs.)
Bűnbánatról, bűnbocsánatról: A bűnös helyzete nem reménytelen, Isten nem tagadja meg tőle irgalmát, ha őszinte megbánással közeledik hozzá. Mindig meghallgatja a könyörgő embert, és a szenvedő biztos segítségre talál nála: „a töredelmes és alázatos szívet, Isten, te nem veted meg.” (51 zs.) „hiszen tenálad a bocsánat, mert az Úrnál van az irgalom, és bőséges nála a szabadítás.” (130 zs.)
A zsoltárokban a saját élethelyzetünkben, a mindennapjainkban is megtaláljuk a megfelelő imádságot. Minél többször vegyük elő, válaszokat kaphatunk, segítenek kifejezni a lelkiállapotunkat, egyre több és több mélységet találhatunk bennük.
Egy kis játék: Több, különböző fordításban nézzük meg a 63. zsoltárt!
Káldi György (katolikus), Károli Gáspár (református), Farkasfalvy Dénes költői fordítása, Szenczi Molnár Albert költői fordítása, Bogáti Fazakas Miklós (unitárius) „Ünnepet ülj!” kezdőbetűkkel
Káldi György
Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott
2Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.
3Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
4Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked.
5Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.
6Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.
7Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.
8Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom.
9Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.
10Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe,
11kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak.
12A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre.
Károli Gáspár
Sóvárgás Isten után
1 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
2 Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
3 Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
4 Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
5 Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
6 Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
7 Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
8 Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
9 Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
10 De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
11 Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
12 De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.
Farkasfalvy Dénes
A lélek istenvágya
1.Dávid zsoltár, amikor a judai sivatagban tartózkodott
2.Ó Isten, Istenem, kívánlak!
Lelkem úgy szomjazik utánad!
Rád vágyik testem is epedve,
jobban, mint száraz rög a harmatcseppre.
3.Szentélyedben hadd lássalak,
szemléljem hatalmad és dicsőséged.
4.Mennyivel édesebb jóságod, mint az élet,
mint ajkam íze, amikor dicsérlek!
5.Míg élek, áldjalak,
egek felé kitárva karomat!
6.Ott nálad, dúslakodva tejben-vajban
elégüljön ki vágyam,
Szám zengjen örömkiáltásban, dicsérjen ajkam.
7.Rád gondolok az ágyamon pihenve,
ha virrasztok, Te jutsz eszembe.
8.Te légy a segítségem!
És menedékem hadd találjam
szárnyaid árnyékában.
9.Lelkem hozzád tapadjon,
beléd kapaszkodjék a jobbom.
10.És akik életemre törnek
az alvilág mélyére hulljanak.
11.Hányják kardélre őket,
Sakálok prédájává váljanak.
12.De Istenben örvendez a király,
aki rá esküdött, mind megdicsőül,
s elnémul minden csalfa száj.
Szenczi Molnár Albert
Könyörgése Dávidnak, hogy Isten néki
szabadságot engedjen az isteni szolgálatban való jelenlételre.
- Isten, te vagy én Istenem, Jó reggel kereslek tégedet,
Hozzád ohajtván elepedett Szomjúság miatt én lelkem.
Én testem hozzád áhétozik, Szomjúságban elholt szintén
Ez puszta és száraz földen, Hol semmi víz nem találtatik.
2.Mert látni igen kívánja Az te erős dicsőségedet
És isteni tiszteletedet Az te dicső templomodba.
Mert nékem kedvesb életemnél Az te nagy kegyelmességed,
Kiért én ajakim téged Dicsérjenek szép énekléssel.
3.Magasztallak én tégedet Életemnek minden rendiben,
Én kezeimet fölemelvén Áldom te dicső nevedet.
Örül, mintha drága étkekkel Jóllakott volna én szívem,
Szent fölségedet dicsérem, Éneklek rólad nagy örömmel.
4.Rólad el nem feledkezem, Még ágyamban is emlegetlek,
És midőn reggel én fölkelek, Csak terólad emlékezem.
Mert te énvelem sokszor jól től, És megszabadítál engem,
Azért most is én életem Szárnyaid árnyékában öről.
5.Hozzád ragaszkodik lelkem, Soha el nem szakad tetőled,
Mert megtart engem te jobb kezed, Midőn kerget ellenségem.
És azkik engem háborgatnak, Hogy engem eltöröljenek,
Azok hirtelen elvesznek, Mélyen az föld alá burúlnak.
6.Ellenség miatt elhullnak, Éles fegyver által elvesznek,
Ő testek el sem temettetnek, Kikkel az rókák osztoznak,
De az király az Úr Istenbe Örvendez ez győzödelmen,
És dicsekedhetik minden, Azki esküszik szent nevére.
7.Mikoron minden csalárdok, Azkik hazugságot beszélnek,
Valóban megszégyenítetnek, Bédugatik az ő szájok.
Bogáti Fazakas Miklós
Idegen pusztából, Uram, hozzád sírok,
Te szent sátorodhoz jó reggel gondolok,
Mint aszályban hév föld, én ugyan lángolok,
Testtel és lélekkel házadhoz szakadok.
Nehezen élek itt, mind pusztán nyomorgok,
De azzal, Istenem, annyit nem gondolok,
Mint hogy az ünnepen sátornál nem vagyok,
Sok ezer népeddel ládádnál nem forgok.
Nézem azért itt is te dicsőségedet,
Úgy, mintha ott volnék, hatalmas erődet,
Emlegetem hozzánk nagy kegyességedet,
Felejtem eközben ily pokol helyemet.
E messze földön is tégedet dicsérlek,
Szerencsém felejtvén ünnepet szentelek,
Kezem felemelve, valahol én leszek,
Teljes életemben téged emlegetlek.
Pusztában itt rólad hogy én elmélkedem,
Minden drága étket – nekem tetszik – eszem,
Akkor én lelkemben igen gyönyörködöm,
Víg éneket kezdek, magam nem tűrhetem.
Éjjel-nappal azért téged emlegetlek,
Fektemben, jártomban lelkemben beszéllek,
Hogy minden szerencsén velem vagy, említlek,
Hogy te szárnyad alatt semmitől nem félek.
Tehozzád ragadott lelkem, téged szentel,
Mert minden szerencsén te tartasz kezeddel,
Azért akik engem keresnek fegyverrel,
Megérem rövid nap, hogy poklul vesznek el.
Ily pokol lelküket fegyver miatt vesztik,
Hogy az ártatlan vért ily messze kergetik,
A holttestüket is földbe nem temetik,
Hanem fenevadak testüket megeszik.
Lelkem akkor vigad, mert én király leszek,
Minden te szentiddel tégedet dicsérlek,
Hallgatnak és félnek, kik most fogat fennek,
Jó szerencséjüknek kik igen hittenek.
Jeles fő ünnepen Dávid nem lehete
Isten sátoránál, hova ország gyűle,
Mert urakkal király akkor őt kergeté,
Hatvanharmad nótát ő arról pengeté.
A Taizé-i ökumenikus közösség feldolgozásában francia nyelven:
https://www.youtube.com/watch?v=3fIE_TInHM8
Szeretettel üdvözöl mindnyájatokat innen a lassan negyven napja tartó karantén mélyéről:
Chehadé-Boér Judit
programfelelős