Önképzőkör március 11-én

Kedves Érdeklődők!

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy jövő hét szerdán, 11-én 18 és 20 óra között, a szokásos helyszínen megtartjuk ez évi első önképzőköri összejövetelünket. Témánk a Mindennapi kenyerünk, melyről biokémikus tagtársunk Maróthyné dr.Tóth Erzsébet fog kiselőadást tartani tudományos szemszögből. Utána válaszol a kérdéseinkre, és együtt megbeszéljük az általa felvetett problémákat. Együttlétünket egy a Nők imakönyvéből választott, témánkhoz illő szöveg felolvasásával kezdjük, és Énekeskönyvünk egyik ugyancsak ide illő énekével zárjuk.

A PKF Nőegylet elnöke Zomboriné dr. Pap Zsófia felajánlotta, hogy a helyszínen friss házi kenyeret süt számunkra, melyet jó étvággyal elfogyaszthatunk a témánk lezárása után. Azt javasolom, hogy a kenyér mellé hozzunk magunkkal valamilyen egyszerű, böjti harapnivalót, amivel megoldjuk az aznapi egészséges vacsora gondját.

Abban a reményben, hogy minél többen választjátok szabadidőtök eltöltésének ezt a gyümölcsöző módját, szeretettel üdvözöl:

Chehadé-Boér Judit

programfelelős

—————–

Kedves Címzettek!

Újra elolvastam a reagálók leveleit, ha ugyan mindnyájan a „válasz mindenkinek” gombot nyomták meg, nem pedig csak a közvetlen feladónak válaszoltak, bár soraik mindnyájunkhoz szólnak. Az én postaládámba is érkezett egy küldemény Jakab Júliától, aminek a tartalmát ide másolom:

————–

 Kedves Judit,

 a fenti linken minden este közzétesznek egy kb 40 perces imát a testvérek, élőben is lehet követni. A koronavírus miatt nem imádkozhatnak többen egyszerre, ezért most online lehet követni néhányuk imáját.

Köszönöm a kenyérről szóló előadást, elég profi. Nekem különösen az a rész tetszett, amikor leírja, hogy mennyi mesterséges anyagot tesznek bele, hogy gyorsítsák a kelést, a 21. században semmire nincs idő. Így persze nem csoda, hogy annyi allergiás van. Nekem egy táplálkozással foglalkozó hölgy mondta, akihez én is járok, hogy a mai gyerekek szervezetében sokkal több káros anyag gyűlik fel, mint a nagyszüleikében. És hogy a falusi kisboltban kapható vagy hagyományosan kelesztett kenyérben nincsenek azok az allergének, amire a gluténérzékenyek reagálnak, a tömegtermelés omozza a rossz minőségű ételeket. Ami engem èrint még a glikémiás index, hiszen inzulinrezisztens vagyok, persze láttam már ilyen táblázatokat, grafikonokat, de jó újból szembesülni, ha elkalandozom a diétában. Nekem a sport + diéta rendezte a hormonrendszerem.

Üdv: Júlia

 ——————–

Ennek utána, mint a szerdai önképzőkörök programfelelőse, magam is közzéteszek/megosztok néhány gondolatot az eseménnyel kapcsolatosan. Mindenek előtt megköszönöm Zsókának a lendületes előadást a kenyérről, mint sajátos biokémiai folyamatok végtermékéről. Ezen a területen elég gyatra ismeretekkel rendelkezem, annak idején a gimnáziumban megtanultam ugyan a tananyagot, de mivel nem ebben az irányban orientálódtam tovább, gyorsan el is felejtettem. Számomra igazi agytorna, hogy nagyjából követni tudjam az ő gondolatmenetét és megértsem az általa használt fogalmakat, terminológiát, mint ahogy gondolom, az ő számára sem lenne könnyű, ha mondjuk az időmértékes verslábak használatának művészetéről értekeznék. De tulajdonképpen nem kell feltétlenül szakembernek lennünk ahhoz, hogy élvezni tudjunk egy ilyen bravúros teljesítményt. Mint ahogy az igehirdetéseket is lelkünk táplálására tudjuk fordítani anélkül hogy képzett teológusok lennénk. A szorosan vett szakmai elemek mellett örömmel konstatáltam olyan gyakorlati útmutatók beépítését mint a hogyan készítsünk kovászt vagy süssünk kenyeret, valamint az árpakenyérnél az ötezrek megvendégelésére vonatkozó evangéliumi utalást. A Köszönöm ima ihletett felolvasása és rövid kommentálása általa szintén maradandó emléket hagyott bennem.

Rajta kívül minden résztvevőnek megköszönöm a figyelmes jelenlétet és hozzájárulásukat a közös asztalhoz.

Sajnos idő hiányában már nem került sor a közös záró éneklésre, mely Énekeskönyvünk 48. számú darabja lett volna, az Aranyosszéki Székely Sándor által írt,  Pálffi Márton által átírt Unitárius Miatyánk, melynek dallamát Iszlai Márton szerezte. Vele kapcsolatosan kétféle születési és halálozási dátumot találtam (1849-1901 és 1851-1914), nem tudom, melyik hiteles. Ami biztos, hogy Szentgericén született, kántortanító volt Tordán és Kolozsvárt és megjelent Budapesten egy Egyházi énekek című kötete 1896-ban. Az is biztos, mert megszámoltam, hogy Énekeskönyvünk kilenc darabját ő zenésítette meg. A foglalkozás elején pedig szerettem volna elmondani az alábbi háromperces bevezetőt, amit most ide másolok:

Kedves Hittársak, Barátok, Érdeklődők!

Hetedik önképzőköri évünk indulása, jobban mondva ismételt hajóra szállásunk, alkalmából engedjetek meg egy röpke visszatekintést a közös hajó, melyben azóta is együtt evezünk, megálmodója és botcsinálta, botladozó, de a célt mindig szem előtt tartó kapitánya, mindnyájatok szolgája, által.

2014 februárjában bontottunk vitorlát 11-en Budapesti Unitárius Nők zászló alatt, mely zászlót a következő évben külső kényszer hatására már le kellett cserélnünk a szűkebb keresztmetszetű, de annál hosszabb nevű, Bartók Béla Unitárius Egyházközség Perczelné Kozma Flóra Nőegyletének Nyitott Önképzőkörére. Ezen a néven működtünk egészen 2019 decemberéig, és most 2020 márciusában ismét zászlót cserélünk, hogy a nőegylet keretein túllépve, de vele szorosan együttműködve, külső érdeklődőkre is nyitottan, egyházközségi szinten, egyszerűen Hőgyes utcai Önképzőkör (HÖnk) elnevezéssel folytassuk tovább az együtt hajózást.

 Nem a céltalan, tartalmatlan, bármilyen más szabadidős tevékenységgel felcserélhető hajókázást szorgalmazzuk, hanem egy olyan különleges társas utazást, amelynek során, mint ahogy ezt az idei „kenyérszaporítás” jegyében, szellemében megtervezett programsor bevezetőjében is megfogalmaztam: „Egy asztal körül ülve, egymásra figyelve, egymást türelmesen meghallgatva, de nem élve vissza egymás türelmével, olyan pozitív lelkiállapotba kerülhetünk mindnyájan, amely visszahat mindennapi életünkre, emberi kapcsolatainkra. Kevés hasonló alkalom kínálkozik manapság a közösségi alapú önfejlesztésre, Isten országának építésére már ebben az életben, már ezen a földön. Kiemelt köszönetem azoknak, akik kezdetektől fogva szívügyüknek tekintették közös önképzőköri tevékenységünket, és lehetőségeikhez mérten részt vettek hajónk működtetésében. Örömmel fogadunk és várunk minden újabb együtt hajózni szerető felszállót.

Ami a folytatást illeti, a jelenlegi vesztegzár, melynek nem ismerjük a végét, minket is arra kényszerít, hogy felfüggesszük összejöveteleinket. Azonban, ha a tervezett témák előadói készek rá, írásban is megoszthatják velünk mondanivalójukat, és ugyancsak írásban válaszolhatunk rá, kérdéseket tehetünk fel neki. Várom a véleményeteket.

Mindenkit szeretettel üdvözlök és imádkozom, hogy ez a megpróbáltatás is, Isten szándékainak megfelelően, a legjobbat hozza ki belőlünk, és erősítsen meg minket a további nehézségek elviselésében, elfogadásában.

                                                                         Chehadé  Judit

 ———————–

Kedves Zsóka, kedves Résztvevők!

Valóban csodás estét tölthettünk együtt, én köszönöm még Évának is, hogy a kenyeremből a hozott finomságokkal művészien díszített szendvicseket varázsolt :)

Puszi mindenkinek, így elektronikusan, én itthon maradtam, szombaton lebetegedtem, náthás lettem, nem volt hőemelkedésem se, mára már egész jól vagyok, csak elfeküdtem a nyakam, most az a legnagyobb problémám, de ennél soha ne legyen nagyobb baj.

Vigyázzatok magatokra, máskor egy ilyen náthával dolgoznék, de a biztonság kedvéért most táppénzen vagyok.

Isten áldjon benneteket, és segítsen meg bennünket, hogy a józan eszünket meg tudjuk őrizni ezekben az időkben is.

Szeretettel: Zsófi

 —————————–

Mester Éva  ezt írta (időpont: 2020. márc. 17., K, 11:03):

Kedves Zsóka!
Köszönjük, nagy felkészültséggel megtartott előadásod – a lelkes hallgatóságot úgy összekovácsoltad, hogy csak  3/4 9-kor távoztunk, jómagamat is beleértve. Finom volt Zsófi kenyere, Judit egsézséges böjti eledele. Köszünjük Léta Erikának, miután távoztunk ő mosogatott el mindent a vendégség után. Külön öröm, hogy az utolsó, veszélyhelyzet kihirdetése előtti napon sikerült családias légkörben együtt lennünk. Az egyházak is fokozottan alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, az evangélikusok minden istentiszteletet és rendezvényt töröltek meghatározatlan időre.
Köszönjük Sándornak a Magyar Unitárius Egyház kőrlevelát a vírussal kapcsolatos intézkedésekkel. A járvány hónapokig jelen lesz – a betegség rohamos terjedésére lehet számítani.
Még egy köszönet Zsókának, amiért felkutatta és elküldte tájékoztatásunkra a koronavírus terjedésének és alakulásának grafikonos feldolgozását, hiteles angol forrásból. Valóban félelmetes a világjárvány elterjedésének fokozódása. Mindenki érintett lehet, akár ha rossz időben, rossz helyen fog meg egy kilincset, vagy egy térbe kerül egy tünetmentes vírushordozóval.
A kockázat nagy, a mi egyetemünk is áttért a távoktatásra. Kérdés, a munkahelyek meddig tudják tartani magukat. Ezekben az időkben különösen fontos egymásra figyelnünk és minden segítséget megadni a környezetünkben bajba jutott embereknek.
Isten áldása segítsen bennünket, szeretettel: Éva

——————————-

Kedves Zsóka!

2020.03.16. 22:55 keltezéssel, Erika Gabriella Léta írta:

Kedves Zsóka!

Kiváló előadást tartottál, nagyon szerencsések a hallgatóid is, hogy nap, mint nap a biokémiát Tőled tanulhatják.

Vasárnap a szerdai összejövetelünket Sándor a szószékről is megköszönte, de mivel csak 12-en voltunk Istentiszteleten, az alkalommal élve megköszönjük Zsófinak a kenyérsütést – finom illat volt mindvégig – Chehádé Juditnak és Mester Évának a vacsorát, Gacsályi Csabának a finom vörösbort. Ha kihagytam volna valakit, akkor írjátok meg légyszí’.

Mindenkinek egy nagy ölelés: Erikától

 

—————-

Erzsébet Maróthyné dr. Tóth  ezt írta (időpont: 2020. márc. 14., Szo, 10:17):

Kedves nőegyleti társak!

Elküldöm a kenyérről szóló összeállításomat, mert többen kérték, és így remélem B. Judit is megkapja.

Gyuri kérdésére az alábbiakat válaszolom:

A fehérjék emésztése során a denaturáció mindig megtörténik a gyomor savas pH-ja miatt, de a főzés-sütés már előzetesen hődenaturál. A denaturáció során a fehérjék elveszítik normális térszerkezetüket (a másod-, harmad- és negyedleges szerkezetet, az aminosavak kovalens kapcsolódása marad), vagyis kitekerednek, és ez teszi lehetővé az emésztésüket a fehérjebontó enzimek által.

Ahhoz, hogy saját fehérjéinket fel tudjuk építeni, a táplálékfehérjéknek megfelelő arányban kell tartalmazni az egyes aminosavakat. Nem teljes értékű fehérjék a gabonafehérjék, a vérplazma fehérjéi, a kollagén (a bőr és kötőszövet fehérjéje), és általában a legtöbb növényi fehérje. A gabonák pl. jól kombinálhatók tejtermékkel ugyanazon étkezés során, akkor jól kiegészítik egymást.

Szívesen válaszolok bármely kérdésre, ami esetleg felmerül bennetek.

Üdvözlettel

Zsóka

____________________________________________________________

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>