Kedves Önképzőkörösök és Barátaink!
A ma esti virtuális összejövetelünk témája a taizé-i ökumenikus találkozókhoz kapcsolódik, melyek bemutatására egy régi, hűséges tagunk, Jakab Júlia, vállalkozott nagy örömmel. Ő ugyanis több alkalommal személyesen is megtapasztalta, milyen jó érzés egy héten keresztül együtt imádkozni, énekelni, barátkozni, dolgozni a világ különböző tájairól érkezett, más-más keresztény felekezethez tartozó hozzá hasonló fiatalokkal. A résztvevők mind lelkileg feltöltődve, hitben megerősödve, embertársaik iránt több bizalommal és szeretettel térnek haza otthonaikba, és tapasztalataikról szívesen mesélnek másoknak is. Júlia az élőbeszéd spontaneitásával ragadja meg hallgatóit, olvasóit, hiszen élménybeszámolót tart. Átadom hát neki a szót, kérlek, olvassátok figyelemmel az írását, és képzeljétek el, hogy látjátok a gesztusait, halljátok a hangját. Bizonyára nem lesz nehéz, már azért sem, mivel látni is fogjátok a férjével együtt azon a videón, amelyiken együtt énekelnek el egy Taizé-dalt.
—————————————————————————-
Taizé – Jakab Júlia beszámolója
Köszönöm az érdeklődést!
Taizé egy kis falu a franciaországi Burgundiában (Bourgogne), ahol a világ békéjéért imádkoznak. A II. Világháború után ott alapította meg közösségét Roger Schütz, Svájcban született teológus, akinek édesapja protestáns lelkész volt. Eredetileg a háború kiszolgáltatottjain szeretett volna segíteni, a népek, felekezetek közötti kiengesztelődésért küzdött és imádkozott egész életében. Eleinte leginkább protestánsokból állt a közösség, majd egyre több katolikus csatlakozott hozzá, ökumenikus jellegét azóta is megtartotta. Mára közel harminc országból több mint száz szerzetes testvére van a közösségnek, és évente több tízezer fiatal zarándokol el ide.
Előzmények
Én először 14 éves koromban hallottam a közösségről, akkor, amikor éppen sok mindent nem értettem a körülöttem lévő világból. Az anarchista osztálytársaim buszmegálló táblákat és Avanglion napszemüveg reklámokat gyűjtöttek csavarhúzóval, gyújtogatni jártak Újpestre, a szüleim fáradtan tértek haza minden nap a munkából, a konfirmálási előkészítőn a világ teremtésének szépségéről tanultunk, a nagyszüleim vártak haza Erdélybe, legalább a szünidők idejére, az osztályfőnökünk nem vitt kirándulni, mert egyik bulin a kókuszgolyó kirepült az ablakon, és a Váci úton egy autó szélvédőjén landolt. Ekkor hallottam egy egyházi kórusról, melynek tagjai épp a Velencei-tóhoz készültek táborozni. Bár volt zenei előképzettségem, másodikos koromtól jártam szolfézsra, majd furulyára, fuvolázni, kórusban még nem énekeltem. A társaság és a helyszín vonzónak tűnt, az énektanárnő kedvelt, mert a karácsonyi koncerteken könnyedén és szépen fuvoláztam, így sikerült bekéredzkednem a nyári kóruskirándulásra. Azt hiszem az a kirándulás sok szempontból sorsdöntő volt. Nagyon sokat beszélgettünk, imádkoztunk, énekeltünk (főként Taizé dalokat), és valahogy helyreállt bennem a világ rendje, kitisztult minden, ami zavaros volt, és olyan élményeket szereztem, melyek sokáig elkísértek. El is döntöttem, hogy egyházi iskolában szeretnék továbbtanulni, kisebb kerülővel tanulmányaimat a Fasori Evangélikus Gimnáziumban folytattam. Visszajártam a kórusba énekelni, imádkozni, illetve az énektanárnőnk szervezett Zuglóban a Misszionárius Nővéreknél minden hónapban egyszer Taizé imaórát. Ő nagyon sokat járt Franciaországban, Taizében és más kolostorokban is, míg hivatását, életfeladatát megtalálta, nagyon lelkesen mesélt az ott eltöltött időről. Számomra a lehetőség, hogy személyesen ellátogassak Taizébe először egyetemista koromban adatott meg.
Az egyházi iskola védett közeget biztosított kamasz éveimben, illetve hitem megélésére is megfelelő terepnek bizonyult. A Közgáz egyetem gazdaságmatematika szakán azonban hiányérzetem támadt, annak ellenére, hogy szakmailag nagyon érdekes és tartalmas első éven voltam túl. Az énektanárnővel tartottam a kapcsolatot, tudtam, hogy ő Thorday Attila atyával közösen szervez buszos utakat Taizébe, így 2004-ben először, majd 2005-ben, 2006-ban és 2009-ben is jelentkeztem a nagy útra. Mindannyiszor hatalmas élmény volt. Ezekben az években is sok kérdés volt bennem, főként a hivatásom terén, de szerelmi ügyekben is akadt megbeszélni való bőven. Az énektanárnőn kívül sok kedves, gondolkodó, vallásos embert ismertem meg, akikkel később (10 év távlatában) is jó volt beszélgetni, találkozni. Ebben a szakaszban is inspiráló volt, hogy mennyi fiatal jön el imádkozni, milyen jól meg tudjuk beszélni életünk kérdéseit. Egyik évben csoportvezető voltam, és 2009-ben kipróbáltam a csendes hetet, aztán újabb 9 évig nem jártam Taizében. Nyugati irányú nyári kalandozásom után rendszeresen landoltam Erdélyben, újabb csodás nyarakat töltve rokonaimnál, nagyszüleimnél.
Elkezdtem dolgozni és az alkalmankénti Taizé imákon kívül, rendszeresen jártam istentiszteletekre az unitárius egyház és az Erdélyi Gyülekezetek keretein belül. Ebben nagy szerepe volt Kriza Dánielnek és az ifjúsági munkámnak. Kórusban édesapám halála után kezdtem el újból énekelni 2013-ban, ami nem esett messze a nagyszüleim távozásától sem. Az Erdélyi Gyülekezetben az úrvacsorás istentiszteletek alkalmával énekelünk néhány ismert dalt, ebből lehet majd hallani a videón. 
Sokáig voltam egyedülálló, majd mikor rám köszöntött a szerelem, újból összekuszálódott az életem. Sokféle tevékenységet műveltem biztosításmatematikai munkámon kívül: jártam az egyházi közösségekbe, kórusokba, rendezvényekre, barátnőimmel taglaltuk az élet dolgait, pszichodrámán ápoltam a családi sebeket. Hirtelen értelmetlenné vált minden, nem volt kedvem máshova menni, legfeljebb Ferivel kirándulni. A pszichológia megemlít egy visszarendeződést, amikor a szerelemben elolvadva néhány év után a korábban megszokott és fontos dolgok újból jelentőssé válnak, de ez nekem nagyon távolinak tűnt. Reggelente a munkába is csak vonszoltam magam, pedig korábban lelkesedtem érte. Kiderültek egészségügyi problémáim, így rá voltam kényszerítve, hogy magammal foglalkozzak testileg és lelkileg egyaránt.
Ekkor történt (2018 tavaszán), hogy eszembe jutott, milyen jó volt Taizében, gyorsan írtam az azóta Szegedre került atyának – ő a 80-as évektől kezdve szervez minden nyáron zarándokutakat -, hogy lesz-e idén út. Közben az énektanárnő férjhez ment, így ő már egy ideje nem tartott a csapattal. Volt viszont egy latintanárnőnk, aki abban az évben ünnepelte 50. születésnapját. Egykori kórus- és iskolatársam – aki azóta is rendszeresen járt Taizébe – meglepetést szervezett neki köszöntés gyanánt. Ott derült ki, hogy sikerült rábeszélni a tanárnőt is, hogy eljöjjön Taizébe, és így együtt utazunk majd a hit forrásaihoz júliusban.
A hosszú út
Az út menete hasonló volt: július második hetének péntekjén indult a busz a Kongresszusi Központ parkolójából, este egy nyugat-európai kolostor vagy vallásos közösség szállásán aludtunk meg, szombaton kirándulás, este mise, vasárnap reggel indulás Taizébe, és vasárnap este érkezés. A buszút általában az ismerkedés jegyében zajlott, mindenki egyesével kiment a mikrofonhoz, és mesélt magáról, szakmájáról. A buszmegállókban játékok voltak, a szállások általában egy közös teremben matracon és hálózsákon nemek szerint. Útravaló falatokat többnyire vittünk magunkkal, és egymást is megkínáltuk. Szombat este ettünk először meleget, a táborokban megszokott ennivalót főztük.
2018-ban az atya a jelentkezés során előzetesen kért egy témát, amiről a bemutatkozás mellett beszélni szeretnénk, szórakoztatva egymást a hosszú buszúton. Én gondolkodtam szakmai témán, de vallásos közösség lévén (többségében katolikusok), inkább az 1568-as tordai országgyűlésre esett a választásom. Nem tudom, hogy én ihlettem-e meg Attila atyát, vagy egyébként is ez lett volna a kerettörténet, de örömmel vettem tudomásul, hogy a vallásszabadság köré épülnek a játékok abban az évben. Ahogy felültem a buszra, kapásból jót vitáztam a mellettem ülő katolikus történészfiúval, aki megemlítette, hogy speciel a jezsuiták ki voltak tiltva Erdélyből, és a katolikusok számára sem volt örömteli ez a vallásszabadság. Nekem kissé Habsburg szemléletűnek tűnt a mondanivalója, de már annak is örültem, hogy ilyen szinten lehet erről beszélni. A zarándoklatokon és más vallásos közösségekben is azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem ismerik az unitáriusokat, legfeljebb a vallásszabadság rémlik nekik a történelemkönyv lapjairól, de közel sem gondolják azt rólunk, amit mi magunkról, élő unitáriussal pedig még ritkábban találkoznak.
Volt a négy erdélyi bevett felekezetről szóló csapatjáték között olyan, amelynek során szétvágott címereket raktunk össze puzzle-ként, majd a jellemző köszöntést kódfejtettük, egy-egy tipikus család fáját rajzoltuk fel, orvosoltuk a társadalmi feszültségeket, és feladat volt az is, hogy az egyháznak minél több hívet szerezzünk. Ilyen volt pl. a Báthory családnak megtartani a jobbágyokat a protestáns prédikátorok jelenléte ellenére, jól házasodni, a szegényebb rétegeket magukhoz vonni. A csoportok kialakítása nem a saját vallás mentén történt, így én a katolikus Báthoryakhoz kerültem. A buszúton végig a tipikus köszöntéssel szólítottuk meg egymást, különösen a családon kívüli kommunikáció során. Pl. Laudetur, Egy az Isten vagy Erős vár a mi Istenünk.
Péntek este Németországban szálltunk meg egy alkoholelvonó tanyán München mellett, ahol matracokon aludtunk. Megdöbbentő volt látni, ahogy a szenvedélybeteg férfiak megtértek, és próbálnak új életet kezdeni tiszta környezetben, vidéken, állataik között. Szombaton megmutatták nekünk a birtokukat, városukat, este pedig paprikás krumplit főztek mindazok, akik csak a kisebb városi túrára vállalkoztak. Később a VB mérkőzéseit is meg lehetett nézni, mellette játék, sok beszélgetés, ima, éneklés és tábortűz is volt.
Gazdag élményekkel indultunk tovább Irrseeből, a Remény Házából, hogy újabb 800 km megtétele után a Fekete-erdő és a Bodeni-tó érintésével eljussunk Taizébe. Út közben ismét voltak játékok, fejtörők, a matematikai-logikai feladatokat igyekeztem gyorsan megoldani, plusz pontokhoz juttatva a Báthoryakat. A megállókban a játékok mellett az idősebbek részére kiscsoportos beszélgetések voltak, erre a napra már inkább hozzájuk csatlakoztunk. Így érkeztünk meg vasárnap este Taizébe, kissé fáradtan, várakozásokkal telve, a vacsora végére, de az esti ima elejére.
Kattintsatok az alábbi linkre teljes képernyő üzemmódban, és tekintsétek meg a helyszínen készült rövid képsorozatot!
Az élet Taizében
Taizében a napi- illetve a heti rend fix, a csoportok vasárnaptól vasárnapig tartózkodnak ott. Minden nap 3× van ima, reggel és délben az étkezés előtt, este pedig a vacsora után. Több emeletes ágyas barakkban laknak a zarándokok a közösség szellemének megfelelően, egyszerű körülmények között. Nincs személyzet, így minden résztvevő önkéntes munkát vállal; ez lehet ételosztás, takarítás, WC-pucolás, de lehet a családosok gyerekeire is vigyázni, esetleg kotta- és olvasmánylapokat osztani vagy CSEND táblával mászkálni a templomban. A kórusszolgálat is munkának felel meg, van, aki szelektív szemetet szed, esetleg a kiscsoportos beszélgetéseket vezeti. Így tudják működtetni egy bolygó méhkasként a több ezer fős fiatalokból álló tábort.
A nap központi része, a testvérek imáiba való becsatlakozáson túl, a délelőtti bibliai bevezető és a hozzá kapcsolódó kiscsoportos beszélgetés. A reggeli után korosztályokra bomlunk, a legnépesebb fiatal korcsoport pedig témákat választhat, melynek megfelelő bibliai bevezetőt hallgatja meg az egyik testvértől. Az egész tábor olyan, mint egy nyüzsgő hangyaboly, ilyenkor pedig Bábel tornyává is válik. A testvérek igyekeznek úgy beszélni, hogy mindenki érthesse, vagy minden népcsoportból legyen olyan, aki fordítani tudja a többieknek a mondanivalóját. Persze az a leginkább kényelmes, ha valaki tud angolul, de anélkül is el lehet boldogulni. Az angol szöveg után ilyenkor legalább 10 nyelven szólal meg ugyanaz a szöveg a terem különböző sarkaiból. A bevezető 10-kor kezdődik, a reggeli ima 8:30-kor, a déli 12:00-kor, az esti 20:30-kor. A bevezető után annak és a feltett kérdéseknek a megbeszélése kezdődik kiscsoportokban. Itt lehet beszélgetni fiatalokkal a világ különböző pontjairól, általában angolul, de vannak német és francia nyelvű csoportok is. 2018-ban mi hárman voltunk magyarok, szintén hárman lengyelek a csoportban, rajtunk kívül pedig belga, francia és egy Amerikában élő arab srác, német és egy francia mozgássérült lány. A lengyelek között volt egy pap, illetve egy jogász lány, aki a tavalyi találkozó után néhány napot Budapesten töltött, megmutattam neki a BUE-t is. Le volt döbbenve az árakon, 800 Ft/dl volt a bor ára, amit találtunk a Deák- és Kossuth tér közötti sétánk során. Szerencsére mi is tudtuk a látogatását viszonozni, mert a téli találkozó 2019-ben Wroclavban volt, ahova el tudtunk utazni Ferivel az év végén.
Nagyon kellemes volt a szociális izoláció után velem egyidősökkel beszélgetni, gondolkodni az élet dolgairól, látni, mennyire hasonló cipőben járunk. Bár azt hiszem akkor még csak én voltam házas, azóta a belga és a francia srác is. A 30-40-es korosztályban sokkal összetartóbb és erősebb csoportunk volt, mint amilyenekre egyetemista koromból emlékszem. Nagy részükkel 2019-ben is találkoztunk a felnőtt csoportban, illetve a lengyel lánnyal otthonainkban. A hét során végigmentünk a kérdéseken, a hét témája az öröm forrásai voltak. Közben olyat játszottunk, hogy a hét közepéig nem árultuk el a foglalkozásunkat, és csak szerdán tippeltünk az addigi megjegyzések alapján. Elég jól sikerült eltalálnunk a foglalkozásokat. A kiscsoportos beszélgetés lehet délelőtt közvetlenül a bibliai bevezető után vagy délután 3-tól. Akinek ebédosztásban van feladata, általában elkérezkedik, aki a kórusból jön, a délutáni szeánszokról kicsit késik. Kora délután van egy kis szünet, ilyenkor lehet pihenni, mosni, zuhanyozni, sétálni, meditálni, naplót írni. Elég sűrű a nap, érdemes kihasználni, ha van 1-2 óra szabadidő, mert előfordul, hogy délelőtt kiscsoport, délután takarítás, és nem marad idő pihenni. Én az esti mosogatásban vettem részt, így a délutánom felszabadult, nagyokat sétáltam, egyik délután meglógtam Maconba.
A testvérek kérik, hogy a zarándokok ne turistáskodjanak, de ez Cluny közelsége miatt szinte kivitelezhetetlen. Ebéd után van nyitva a bolt, ahol saját készítésű kézműves termékeket, képeslapokat, zenefüzeteket, kottákat, CD-t, ikonokat, kerámiákat lehet venni. Taizében is van egy büfé, amelyik naponta háromszor rövid időre kinyit, itt kapható chips, toll, üdítő és esténként egy pohár alkoholos ital. Úgy oldják meg, hogy minden sorban mást lehet kapni, és mire kivárod a sort és megiszod, be is zár. Alapvetően az alkoholt le kell adni érkezéskor, és a tábor területén nem szabad fogyasztani, kivéve az esti egy cidert (almabor). A templom egy óriási pavilon, amelyből termeket lehet leválasztani, illetve a zarándokok számának megfelelően használni. Az imán résztvevők általában a földön ülnek vagy saját kis sámlin. A bejáratnál mindenki kap egy énekeskönyvet, olvasmányt több nyelven, reggelente zsoltárt, kendőt a vállak, térdek eltakarására vagy rá is lehet ülni. A terrorveszély óta belenéznek a táskákba is, bár tavaly volt olyan hölgy, aki egész héten a bicskájával járt be. A magyar zarándoktársaim szerettek korán beülni, hogy jó helyük legyen, én ezt annyira nem kedveltem. A mosogatás miatt nem is tudtam hamar elszabadulni, ezért előfordult, hogy egyedül figyeltem az embereket tőlük távol, annak ellenére, hogy foglaltak nekem helyet.
Nem ejtettem még szót a délutáni teáról és a workshopokról. Délután 5-kor minden nap, a fiatalok étkezési helyén mindenki kapott olvadós teát és egy darab kekszet/süteményt. A tea után minden hétköznap vannak műhely foglalkozások. Ez lehet egy film Roger testvér életéről, kiscsoportos beszélgetés a fenntarthatóságról, kézműves foglalkozás az élet örömeiről. A délelőtti beszélgetés után, én egy olyan foglalkozáson vettem részt, ahol satírozott kollázst készítettem kövekből, levelekből az öröm szimbólumaiként. A testvérek tartanak komolyabb teológiai műhelyeket is, pl. Isten országáról. Egyik nap a nemzetek találkozójának van szentelve, a magyaroknál misével egybekötve. Egyébként minden reggel van mise a reggeli ima előtt, nekem volt olyan szobatársam, aki minden reggel felkelt és elment. A magyarok találkozóján lehet egymással beszélgetni, mondjuk leginkább azoknak, akik nem egy buszon érkeztek, vagy találkozni a magyar testvérrel, Andrással. Minden nemzethez rendelnek egy testvért, aki más országból származik, mint azok, akiket fogad, szervezi a vendéglátást, és kézben tartja a csoport dolgait, ilyenkor vele is lehet találkozni. A magyaroké Francesco testvér, aki indonéz, és néha egészen jól beszéli a magyart. Szombaton délután pedig általában bemutatkozik valamelyik távolabbi földrész.
Énekek, imák – liturgia
A Taizé szó hallatán legelőször az énekek juthatnak eszünkbe. A 3 szólamú, könnyen tanulható, sajátos dallamvilággal rendelkező, fülbemászó dalok, amelyeket többször ismételnek a világ számos nyelvén. Sok énekhez írtak magyar szöveget is, ezeket leginkább Magyarországon éneklik, külföldi fülnek a magyar nyelv elég nehéz. 2018-ban, mikor ott voltunk, 3 magyar dallal is próbálkoztak, néha elég nehéz volt felismerni. A délutáni kóruspróbán a kemény mag azért meg tudja tanulni a kiejtést. Mindig azzal kezdik a dalok tanulását, hogy kihívnak egy adott országbeli résztvevőt a helyes kiejtés begyakorlására. Azt nem javasolják, hogy mindenki a saját nyelvén énekeljen, mert abból könnyen bábeli hangzavar keletkezik, inkább kiválasztanak egy nyelvet a hét elején, és azon énekelnek a teljes héten keresztül.
Kattintsatok az alábbi két linkre, és hallgassatok meg két Taizé-éneket Juli és Feri előadásában! Lehet velük együtt énekelni.
Laudate (117. zsoltár)
Nada te turbe (Avilai Szent Teréz)
Reggel van zsoltáréneklés, ilyenkor kiosztják a többnyelvű zsoltárszöveget, mind a három imán van textus és kb. 7-8 perc csend, ekkor lehet imádkozni, meditálni, gondolkodni, elmélyedni. A naponta háromszori ima egyébként megközelítőleg 1 órát vesz igénybe, az esti ima hosszabb, főleg, ha központi beszéd vagy üdvözlés is van. Ilyenkor mindenki beül a saját nyelvének megfelelő fakkba, és amikor beszél a Közösség jelenlegi vezetője, Alois, közvetlenül mellette 5-6 nyelvre fordítják a testvérek, a többi nyelvre pedig egy-egy kijelölt személy, akit fülhallgatóval lehet hallgatni. A beszéd végén a kisebb gyerekek egy-egy szál virágot visznek a nemzetek képviselőinek, ilyen egy héten egyszer van, a hét közepén, a népek köszöntésekor. Az imák egyébként úgy végződnek, hogy Alois testvér átfogja a gyerekek vállát és kivonul. Ezután lehet még maradni, főleg esténként, akár éjszakába nyúlóan is énekelnek a templomban, 10-től már csak egyéni éneklést lehet hallani.
Péntek este ledöntik a keresztet, és körbe lehet térdelni, imádkozni. Ezen a napon az étkezések alatt nincs beszéd, instrumentális zenét tesznek fel Jézus keresztáldozatának emlékére. Szombat pedig a feltámadás napja, mindenki kap egy gyertyát, amit a gyerekek gyertyáiról lehet meggyújtani. Fantasztikus, ahogy több ezer ember bevilágítja a pavilont. A vasárnapi liturgia sajátos, ilyenkor nincs napközben ima, csak eucharisztia, amelyen az éppen jelen lévő papok mind szolgálnak. A reggeli imák során és a vasárnapi misén is lehet áldozni, illetve este gyónni a katolikusoknak, a protestánsoknak pedig szentelt kenyeret tesznek ki. Beszélgetni bárkinek lehet a szerzetesekkel, papokkal, esténként ők is sokáig kint vannak. Az imák alkalmával 8-10 dalt énekelnek ismételve, az esti ima után éjszakába nyúlóan hangzik az ima.
Érdemes még megjegyezni, hogy lehetőség van egy teljes hétre csendbe vonulni annak, akinek túl pörgős az élete, sok neki a program. Ekkor részt vehet az imádságokon, de külön van neki a szállás, étkezés (ami sokkal finomabb és bőségesebb), a bibliai bevezető, és nem szólhat senkihez egész héten. Szabad viszont, mint mindenki másnak, sétálnia a Szent István (Étienne) forrásnál, elmélkedni, naplót vagy bármilyen lelki életet kísérő jegyzetet írni.
Vasárnap az istentisztelet és az ebéd után indulnak haza a csoportok, az esti imára már a következő csoport érkezik. Előtte a barakkját mindenki kitakarítja, kapunk úti csomagot, és kezdetét veszi a 23 órás visszaút, immár megszakítás nélkül. Ilyenkor is van a buszon beszámoló, mindenkit megszólít Attila atya, hogy mondja el, miért jött, megkapta-e azt, amit várt, hogyan teltek a napjai, mi volt a munkája, mi volt a legnagyobb (lelki) élménye, mit visz haza magával. Akinek még maradt otthoni sós stanglija, azt szétosztja a társai között. Imádkozunk este/reggel, kb. akkor, amikor Taizében, és próbálunk aludni, majd hétfő dél körül visszaérünk a BAH csomóponthoz. Egyik kollégám, aki nem vallásos, azt mondta, ez olyan mint egy KISZ-tábor a szigorú szabályaival és napirendjével. A másik pedig, aki tudja, miről van szó, csak ennyit mondott: „Ez egy vallásos Woodstock.” Leírhatatlan élmény számomra minden egyes ilyen alkalom. Fantasztikus, ahogy a különböző népek, nemzetek fiataljai együtt imádkoznak, keresik útjaikat, életük értelmét a fiatalkor széles spektrumának korszakaiban. Az is megható, hogy az egyre inkább vallástalanná váló Nyugat-Európában közel 100 szerzetes a világ minden részéről Krisztus követésére, a népek közötti kiengesztelődésre és fiatalok segítésére szánja az életét, és hetente több ezer zarándokot fogad. Korlátozott számban lehetőség van családoknak is részt venni a találkozókon, ők egy külön faluban laknak, és saját foglalkozásaik vannak. A résztvevők nagy része 17 és 30 év közötti.
2009-ben a keleti egyházról tartottam előadást, mivel nagyszüleim négy különböző felekezethez tartoztak. Tavaly a románokkal is volt dolgom, bár még mindig zavar, ha több dal szólal meg románul mint magyarul, vagy többször olvasnak fel azon a nyelven. A kis kápolnában volt szerencsém részt venni egy ortodox liturgián, ahol az énekek oroszul, a szövegek románul hangzottak el. Talán akkor és ott tudtam végre elengedni rossz érzéseimet, és megérteni, miért is kavarog bennem néha annyi minden. Hiszen bennem van az ortodox dédnagyapám öröksége, éppen úgy mint a Brassó melletti lutheránus nagyapám, az erdővidéki unitárius és a Nyárád-menti katolikus nagymamám hagyománya is. A román nyelvű ortodox liturgia másnapján lehetőségem volt meghallgatni egy svéd/német nyelvű evangélikus istentiszteletet is, amelyet örömzenélés kísért, és lelkésznők tartottak. Kelet és Nyugat, autoriter és demokratikus rendszerek, eszmék, vallások, mind itt kavarognak bennem, ahogyan sok más magyar emberben is. Nekem jó velük együtt imádkozni, énekelni mindannyiunk egy igaz Istenéhez. Ámen.
Az alábbi link megnyitásával meghallgathatjátok az idén Húsvétkor készült virtuális együtténeklést és -zenélést a világ különböző részeiről származó fiatalok bekapcsolódásával, hiszen a jelen helyzetben valódi találkozóra itt sem kerülhetett sor.
https://www.youtube.com/watch?v=M-hybuhxJg8&feature=youtu.be
Köszönöm a figyelmet!
——————————————————-
Erről a témáról is kérjük és várjuk kérdéseiteket, hozzászólásaitokat. Jakab Júlia azt javasolta, hogy tartana egy videó konferenciát Skype-on május 20-án este 6-tól, jakab_julu néven. Aki ráér és megvannak hozzá az eszközei, csatlakozhat a csoportos beszélgetéshez.
Figyelmetekbe ajánlanám Léta Sándor tiszteletes úr tegnap reggeli áhítatát, melynek központi gondolata – „Isten nem osztható részekre” – szorosan kapcsolódik egyházunk ökumenikus, illetve egyetemes törekvéseihez, hivatásához.
Zárásként szeretném egy a várandós menyemhez intézett, de bármelyik áldott állapotban levő nőre alkalmazható, énekelhető versemmel köszönteni és bátorítani mai előadónkat, a rövidesen anyukává váló Jakab Juli-Julu-Júliát
Juli Juliácska, boldog kismama,
Születő reménynek ékes temploma.
Szunnyadjon ő, ringjon örök bölcső,
Benned készülődik élet és jövő.
A boldogító karantén tevékenység leírására, a láncvers alkotására vonatkozó kérés a rendkívüli helyzet megszűnéséig marad érvényben.
Következő témánk – Trianonról indulatok nélkül, a tények tükrében – indító összeállítását június 10-én osztom meg Veletek.
Maradjunk otthon (már akinek nem kell munkába járnia), de maradjunk kapcsolatban! Engem fel lehet hívni telefonon minden nap délelőtt 11 és 12 óra, délután pedig 17 és 18 óra között. (405 08 04) Aki szeretné, hogy én hívjam fel, adja meg a telefonszámát és az időpontot, amikor kereshetem.
Chehadé-Boér Judit
programfelelős