Névjegy

Perczelné Kozma Flóra Unitárius Nőegylet Nyitott Önképzőköre (NYÖK)

Kik vagyunk?

Hitüket tettekben megélni óhajtó, tudatosodásra, öntudatosodásra törekvő, egymásra és Istenre figyelő nők interaktív szeretetközössége.

Egyleti névadónk és példaképünk, Perczelné Kozma Flóra (1864 június 22-1925 december 31), az evangéliumi erények gyakorlásában kiteljesedő boldog nőiség unitárius hitvallású apostola

WP_20150204_008

Jelmondatunk és üdvözlési formánk:

A Boldogság szelleme legyen Veled!  Veled is, és mindnyájunkkal!

Címerképünk:

Nevjegy

Magyarázat:

A Lélekvirág erőforrásánál töltekező jelképes alakok (balról jobbra):

Márta, aki a családját meleg otthonnal várja
Mária, az életadó, gyermeknevelő anya
Ádám, az első Ember, férfi és próféta
Magdolna, Jézus hűséges apostola

 

Egy kortárs férfi költő a nőkről

Szántai Sándor: Három asszony

Robog a vonat a tájban szállva,
Mellettünk suhan a változó táj.
A kupéban három üde asszony,
Három asszony beszélget, három asszony diskurál.

Hogy mennyi mindent összehordanak
Ezek a csacska asszony nyelvek!
Arról, hogy mi az öröm és bánat,
Arról, hogy hogyan vívódnak, élnek és szeretnek.

Egyik beszéli férjét és anyósát,
Másik, hogyan neveli kisfiát,
Harmadik szinházról, moziról szól.
És ha három asszony beszél, ott az egész világ.

És fut a vonat sínek fegyelmén,
És beszél-beszél a három asszony.
S a tájban szállva, a szót hallgatva,
Múlik, távozik az idő, hogy emlék maradjon.

Jelképes színek: piros (Szeretet), fehér (Hit), zöld (Remény), egyben nemzeti színeink
Jelképes viselet: természetes anyagokból készült, hagyománykövető

Ezen kívül még számos egyéb jelentése is lehet attól függően, hogy ki és hogyan szemléli. (Várjuk a fantáziadús egyéni magyarázatokat)

 

Táncos indulónk:

Jöjj énekelj velem… (Come sing a song with me…)

Jöjj, énekelj velem Jöjj, énekelj velemJöjj, énekelj velem,Egy dalt, ami rólunk szól.Erőt ad nekem, ha együtt vagy velem,

Remény vagy nekem, nekem a magányos éjeken.

 

Jöjj, lépdelj most velem,

Jöjj, lépdelj most velem,

Jöjj lépdelj most velem

Egy táncot, mely rólunk szól.

Erőt ad nekem, ha együtt vagy velem,

Remény vagy nekem, nekem a magányos éjeken.

 

 

Jöjj, álmodj most velem,

Jöjj, álmodj most velem,

Jöjj, álmodj most velem

Egy álmot, mely rólunk szól.

Erőt ad nekem, ha együtt vagy velem,

Remény vagy nekem, nekem a magányos éjeken.

 

 

Jöjj, imádkozz velem,

Jöjj, imádkozz velem

Jöjj, imádkozz velem

Egy imát, mely értünk szól.

Erőt ad nekem, ha együtt vagy velem,

Remény vagy nekem, nekem a magányos éjeken.

 

Add, édes Istenünk,

Terjedjen szellemünk,

Viruljon nemzetünk,

Teljes Ember legyünk!

A nők kara hív: Test, lélek és a szív.

 

 

Tebenned bízunk, bízunk, Tenéked hálát adunk.

(dallam felemelkedik)

Körben állva ringatózás jobbra és balra egymás kezét fogva alsó tartásban.Ugyanez felső kéztartásban. 

 

Körbe sétálás egymás kezét fogva .

 

 

 

Vállmagasságban kézfogással kettő lépés jobbra, harmadikra balláb emelés rugózással, ugyanez a másik irányba.

 

Kézfogással jobb majd bal kar lendítése előre és hátra tédrugózással álló helyzetben.

 

Befelé lépünk négy lépést, ugyanannyit vissza, kézfogással, karok fokozatos emelése majd leengedése

 

Egyenes mozdulatlan tartás, lábak „v” alakban, kezek mell előtt imára összetéve.

 

 

Karok kitárva, lábak kisterpeszben, szemek égre emelve, mozdulatlan tartás.

 

Soronként váltakozva összetett kéz majd kitárt kar, lábak kisterpeszben, mozdulatlan tartás

 

Mindkét karral hívó mozdulat magunk felé térdrugózással.

 

Belülről kifelé teljes karkörzés, térdrugóval. Végén kézfogás magasban

ötig számolva.

 

Karokat, derekat  lazán leejteni földig, kilégzés tízig számolva.

 

 

 

 

 

Programversünk

Boér Judit

A Nők küldetése

Súlyos amfórák terhe alatt
roskadozó kecses nimfák!
Tartsatok ki, faunok ne riasszanak!
Menjetek bátran, friss, vidám kedvvel!
Hisz éltető forrásvízre szomjazik ma
a bódító szeszektől ájult világ.

Házi tűzhelyek hűséges őrzői,
ti szelíd, hosszútűrő hesztiák!
Keverjétek ki titkos kamráitokban
a földi boldogság varázsitalát!
Hisz testi-lelki egészségre vágyódik ma
a méregtúltengéstől sorvadozó világ.

Kiskertekben nyíladozó hamvas flórák,
tiszta szemű, tiszta szívű máriacsirák!
Ti magatok legyetek a csodák,
Istennek ajánlandók a belőletek sarjadó babák!
Hisz üde harmatosságra áhitozik ma
a romlás virágait ész nélkül szaggató világ.

Drága balzsamokkal Jézust becéző magdolnák,
sudár, belülről vezérelt büszke pálmák!
Szeretetkardotok emberül forgassátok,
szent céljaitoktól magatok eltántorítni ne hagyjátok!
Hisz szilárd hitű, szabadító nőapostol-seregekre vár ma
a sötétben botladozó, leláncolt lelkű világ.

 

Saját magunk számára megfogalmazott életvezetési tanácsaink 

A szabad, hatékony, Istennek tetsző, tehát BOLDOG nőiség imágója („parancsolatai”)

  1. Nőként is légy teljes Ember!
  2. Légy tudatában női erődnek, de ne élj vissza vele!
  3. Ne akarj férfinak látszani!
  4. Ne véssz el szerepeid és feladataid között!
  5. Hass, alkoss, gyarapíts a férfiak egyenrangú társaként!
  6. Őrizd meg lelked épségét, ne légy közönséges!
  7. Ne feledkezz meg tested karbantartásáról sem!
  8. Légy önzetlen, de gondolj saját magadra is!
  9. Szervezd meg a háztartási munkát, kérj segítséget!
  10.  Teremts meleg otthont, ahol mindenki jó érzi magát!
  11.  Ne veszítsd el kapcsolatodat az égi iránytűvel!
  12.  Őrizzük, tápláljuk magunkban az anyai érzést!
  13.  Merjünk gyengék lenni, hallgassunk a szívünkre!
  14.  Legyünk erősek a megpróbáltatások idején!
  15.  Soha ne veszítsük el a hitünket!
  16.  A hit ajándékát fogadjuk el Istentől, ápoljuk folyamatosan önmagunkban, és sugározzuk embertársaink felé!
  17.  Vallásunkat inkább tettekben gyakoroljuk mint szavakban!
  18.  Felekezeti hűségünk alapját képezze a Jézus tanításaihoz és igaz önmagunkhoz való hűség!
  19.  Újítsuk meg életünket a hit erejével!
  20.  Rendelkezz szabadon és felelősségteljesen a saját testeddel!
  21.  Ne ítélkezz könnyelműen mások felett, de ne légy közömbös se irántuk!
  22.  Segíts bajba jutott embertársaidnak, és fogadd el a segítő kezet!
  23.  Legyen világos elképzelésed a bűnről, és próbáld meg elkerülni!
  24.  Ha vétkeznél, igyekezz megváltozni!
  25.  Adj magadból barátaidnak, felebarátaidnak és közösségednek is!
  26.  Légy önálló és független gondolkodású!
  27.  Legyen saját életed is!
  28.  Tarts ki az igazad mellett!
  29.  Ne engedd, hogy letérítsenek az utadról!
  30.  Viselkedjünk úgy, hogy Isten gyönyörködhessen bennünk!
  31.  Tanuljunk önzetlen, mindenkire kiterjedő szeretetet és emberséget Jézustól!
  32.  Teljesítsük ki magunkban és sugározzuk magunk körül evangéliumi női lelkiségünket és szellemiségünket!
  33.  Élj minél tudatosabban!
  34.  Ne zárkózz magadba a problémáiddal!
  35.  Ébreszd fel magadban az apostolt!
  36.  Tedd jobbá magadon keresztül a világot!

 

Kiket látunk szívesen?

Kortól, felekezettől függetlenül minden közösségünk iránt érdeklődő nőtársunkat, akik a fent vázolt szellemben óhajtanak találkozni, teázgatni, oldott légkörben beszélgetni egymással női és emberi lényegünket érintő témákról. Férfi vendégeket is örömmel fogadunk.

 

Hol és mikor?

Bartók Béla Unitárius Egyházközség Gyülekezeti Terme
IX. kerület, Hőgyes Endre utca 3.
Minden hónap első szerdáján: 18-20 óra
Érdeklődni: 405-0804, 0670/2814680 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>