Kedves Testvérek!
Örömmel jelentem, hogy tegnap, szombaton, négy tagból álló előőrsünk szerencsésen megjárta Baracskát. Ez az Árpád-kori, hajdanán szebb napokat látott település azért érdekes számunkra, mivel ott született, ott töltötte életének egy részét, és ott is halt meg egyleti névadónk, Perczelné Kozma Flóra. A hely felfedezését megkönnyítette, hogy kiváló vezetőnk akadt dr. Antal Ida őslakos és helytörténész személyében, aki nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel kalauzolt minket főleg a református temetőben.
A helyszínen készült fotók alapján jól látjátok, hogy a családi sírhelyen többen is nyugszanak kisebb-nagyobb fejfák és impozáns sírkövek alatt. A szép virágokat, az ápolt környezetet Ida asszonynak és önkéntes falubeli segítőinek köszönhetjük, mivel hivatalból senki sem gondozza a sírhelyet. Azt viszont nem látjátok, hogy nagy döbbenetünkre, a Perczel Ferencnek „barátai” által emelt emlékoszlopon nem szerepel sem feleségének sem három lányának a neve, akiket ugyanoda temettek.
Ezért azt tervezzük, hogy készíttetünk egy emléktáblát, melyre rávésetnénk az ő neveiket is. Ennek fedezetét adományokból szeretnénk összegyűjteni, ugyanúgy mint a „Flóra-füzetek” kiadványsorozatunk első számának nyomdai költségeit. Arra kérünk tehát Benneteket, hogy erőtökhöz mérten segítsétek ezen terveink megvalósítását.
Adományaitokat és előjegyzéseiteket egy Gergely Éva által vezetett listán tudjátok eljuttatni hozzánk jövő vasárnaptól (április 26) kezdődően a lelkészi hivatalban. Füzetenként 1000 forintot lehet felajánlani, ami magában foglalja az emléktábla költségeihez való hozzájárulást is. Előre is hálásan köszönjük a felajánlásaitokat. Aztán majd nyáron szervezünk egy nagyobb szabású mikrobuszos kirándulást Baracskára, hogy együtt felavassuk a táblát, friss virágokat helyezzünk el a síron, és egyik odaillő írásának a felolvasásával lerójuk kegyeletünket unitárius nőapostolunk emléke előtt.
A Velencei-tó közelében fekvő település szép kirándulási célpontot is jelent, ahol sétálgathatunk, megebédelhetünk, beszélgethetünk, szóval eltölthetünk egy kellemes és emlékezetes napot.
A Perczelné Kozma Flóra Nőegyletünk nevében szeretettel üdvözöl a szervező : Chehadé-Boér Judit