2015. május 6

2015. május 6. : Az erkölcsről jelzőkkel és jelzők nélkül Perczelné Kozma Flóra írásai alapján

Jelzők nélkül az erkölcs (morál) semleges fogalom: társadalmi normát, emberek közötti viselkedési formát, íratlan törvényt, változó értékrendet jelöl. Cselekedethez, nem személyhez kötődik.

Jelzőkkel ellátva kapcsolódik a jó és a rossz, az ajánlott és a kerülendő, az erény és a bűn fogalmához, melyek megítélése koronként, társadalmanként változik. A valláserkölcs abszolút forrásként természetfeletti szellemet jelöl meg. Az ótestamentumi Tíz parancsolat egy kis része büntetőjogi kategória, nagy része viszont erkölcsi típusú, melyek megszegéséért nem a törvény „csak” Isten és/vagy a lelkiismeretünk büntet.

Az Unitárius hitvallásban szerepel a „bűnbocsánat” kifejezés, amely feltételezi a bűn elkövetését majd pedig megbánását, tehát a pozitív változás őszinte szándékát.

Az evangéliumok szerint egyetlen megbocsáthatatlan bűn a Lélek (Szentlélek) káromlása, a lelki tisztátalanság.

Kozma Flóra számára az evangéliumi erények nem zordak, hanem az igazi boldogság forrásai. Ezek gyakorlásában teljesedik ki a nőisége és a hite. Kapcsolódik a gyermekneveléshez és a szociális munkához is.

Megbeszélésre, egyéni olvasásra ajánlott írásai:

1. Az “übermensch” eszméje a szabadelvű kereszténységben  

Az egyetlen tanulmány, mely fontossága miatt mindkét kötetében szerepel.

Jézusi demokratikus program : folyamatos erkölcsi reformáció és önreformáció belülről és alulról (kovász) Istennel (Magvető)  – termékeny

Nietzsche-i arisztokratikus program : a közerkölcs változatlanul hagyása mellett a Zseni (Vezér) kultuszának az erőltetése kívülről és felülről (mágnes) Isten nélkül – terméketlen

2. Krisztus szelleme Foerster morálpedagógiájában 

Krisztusi pedagógia:  erkölcsi jellem kialakítása modern eszközökkel

Szabad választás bűn és erény között.

3. Modern irányok konzervatív bűnök

Két ferdeség (rossz) között nem érdemes választani, új, egyenes alapokra kell helyezni az erkölcsöt (jó).

4. A mértéktartásról 

Krisztusi mérték: „Az emberek igazi tökéletessége éppen a középúton haladó, derült filozófiában rejlik.”

Ki lehet maradéktalanul jó vagy tökéletes? Jézus szerint, kizárólag az Atya. Az Emberfia és az Emberlánya viszont lehet jóravaló, a jót tudatosan választó és fejlődőképes.

Szülők dilemmája: Jóra avagy az ún. Életre neveljék-e gyermekeiket?

Összeállította: Chehadé-Boér Judit

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>