Perczelné Kozma Flóra és a Lélek-Egyház

(2015. június 22., Párbeszéd Háza)

A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete által szervezett „Prófétaság itt és most” című sorozat záró előadása

Előadó: dr. Chehadé-Boér Judit, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség Nyitott Nőegyleti Önképzőkörének szervezője

Tisztelt Megjelentek!

Kérem, hallgassák figyelemmel egy négygyermekes, boldog házasságban, konszolidált körülmények között élt, látszólag hétköznapi asszonynak a nem mindennapi történetét, aki 151 évvel ezelőtt, 1864. június 22-én, született a Pest megyei Baracska községben. 20 évvel később ugyanezen a napon volt az esküvője ugyanott. Születésnapján és házassági évfordulóján szeretném megidézni körünkbe Perczelné Kozma Flóra szellemét, mert az láthatatlanul tovább él és hat nemcsak napjainkban, hanem mindaddig, amíg keresztény hitünk szerint el nem érkezünk Isten országába. Vagy már ott is lennénk, csak éppen nem vesszük észre? Ezt az ideális helyet és időt Jézus egy közönséges, a zsidók szerint tisztátalan, környezete által kétes erkölcsűnek tartott, neme miatt alacsonyabb rendűnek tekintett, ám nyitott lelkű, tanúságtevésre alkalmas és fejlődőképes szamáriai asszonynak tárta fel. Jézusról mindnyájan tudjuk, hogy semmilyen szempontból nem volt személyválogató, mikor az Evangéliumot hirdette. Egyetemes érvényű örömhírével kivétel nélkül minden emberhez fordult. János evangélistánál olvashatjuk az alábbi prófétai jövendölést:

„Eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát…”

Mielőtt még valami nagyon távoli, elérhetetlen időre vagy helyre gondolnánk, Jézus pontosít, és ezzel mintegy felnyitja szemeinket, Buddha szavaival élve, megvilágosít:

„Eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.”

Végül a minden teológiai tudást nélkülöző asszony előtt örök időkre szólóan, nagy precizitással ám közérthetően definiálja az Egy Isten lényegét:

„Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Károli Gáspár bibliafordítása)

Az Egy Isten-Lényeg tehát itt egyértelműen azonosul a Teljes és Egész Lélekkel, aki a mi, személyekre lebontott, emberi részlelkünkkel tart kölcsönkapcsolatot. „Maradjatok énbennem, és én tibennetek”. Most már csak azt kellene tisztáznunk, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik ez az isteni, teljes és egész Lélek. Tulajdonságai közül fel tudunk sorolni néhányat, úgymint láthatatlan, halhatatlan, örökkévaló, egyetemes, mindenható. Kozmológiai értelemben Ige, Fény, Atya, Szeretet. Ontológiai síkon teremtő és gondviselő lény, tehát egyaránt magában foglalja a férfi és a női princípiumot. Erkölcsi tulajdonságokkal való felruházását, mint jóságos, bosszúálló, félelmetes, irgalmas, igazságos, stb., inkább kerülném, mert ezek emberi-társadalmi fogalmak. A L(l)élek egyszerre tartalom és forma, formaként pedig egy külső, emberi szemmel láthatatlan, ám belső látással jól érzékelhető, harmonikus épülethez hasonlít, például egy templomhoz.

Ez a hosszú felvezető arra szolgált, hogy eljussunk ahhoz az egyetemes Lélek-Egyházhoz, melynek Perczelné Kozma Flóra, meggyőződésem szerint, egyik apostola és prófétája volt. Mi a különbség a kétféle küldetés, az apostoli és a prófétai, között? Ezen sokat töprengtem az előző előadásokat hallgatva. Teológus nem lévén, csak arra hagyatkozhatom, amit erről autodidaktaként olvastam, hallottam, és ezek az információk eléggé heterogén képet mutatnak. A magam részéről, szabadelvű unitáriusként, megpróbálok rendet rakni ebben a káoszban.

Apostolnak nevezem tehát Jézus tanítványait, küldötteit, akik hol tizenketten hol hetvenketten voltak, hol csak férfiakból álltak, hol nőkből is, valamint azokat, akik a jézusi tanítást vitték és fejlesztették tovább, mint például a Saulusból lett Paulus. A kanonizált és apokrif evangéliumok női szemmel való olvasása során számomra egyértelművé vált, hogy Jézusnak igenis voltak női tanítványai (pl. betániai Márta és Lázár testvére, Mária), akiket küldetéssel is megbízott (pl. a szamáriai asszony vagy Mária-Magdolna, az Apostolok Apostola), és halála után is szolgálták az ő ügyét (pl. a vitatott nemű Júnia-Júniasz). Modern apostolokról, tehát tanítványból lett mesterekről, mindmáig beszélünk, és az irodalomban is születnek ilyen típusok (pl. Petőfi Apostola, akit Szilveszternek hívnak) Ebben az értelemben kapta meg kora egyházi vezetőitől (pontosabban annak fejétől, Ferenc József unitárius püspöktől) az apostoli rangot Perczelné Kozma Flóra is. Életének és tetteinek megismerése után mi, önképzőkörösök, a következőképpen jellemeztük őt: Az evangéliumi erények gyakorlásában kiteljesedő boldog nőiség unitárius hitvallású apostola.

Ugyancsak Ferenc József nevezte őt védőangyalnak és prófétának is. A korban szokásos udvarias túldicsérési hajlamot leszámítva, az mindenesetre  tény, hogy igen nagyra értékelte az illető hölgy egyháznak tett szolgálatait. A próféta fogalmát még nehezebb meghatározni mint az apostolét, és ez számomra abból is kiderült, hogy a most záruló, női prófétáknak szentelt sorozat előadói mennyire mást és mást értettek ez alatt. Menjünk végig az általuk megfogalmazott próféta-típusokon, és vizsgáljuk meg, illenek-e Kozma Flórára az ő stílusjegyeik.

Jelen prófétasorozat bevezetőjében ezt olvassuk:

„A próféta nem pusztán látnok vagy jós, hanem elsősorban az Igazság közvetítője, akit intuitív érzékenysége mellett tudatossága vezet.”

Ez a megfogalmazás tökéletesen illik erre az értelem és az érzelem kettős igényét, valamint az isteni értékek elsődlegességét hangsúlyozó asszonyra. Róla elnevezett nőegyletünk nyitott önképzőköre is hitüket tettekben megélni óhajtó, tudatosodásra, öntudatosodásra törekvő, egymásra és Istenre figyelő nők interaktív szeretetközösségeként határozza meg magát. Prófétaképzőnek azért nem nevezném magunkat, de apostol ébresztgetőnek valamilyen szinten, igen.

Kérdés azonban, hogy isteni ajándékként mindnyájan szabad akarattal és cselekvőképességgel rendelkezünk-e életünk irányításában? Mi, unitáriusok, valóban ezt gondoljuk, elfogadva természetesen, bizonyos mértékben születésünktől fogva, felsőbb akarat (gének?) által meghatározott, sorsunkat is. Feladatunk az lenne, hogy a kétféle akaratot harmonikus eggyé alakítsuk a rendelkezésünkre álló életidőben. A gyakran hálátlan prófétai szerep felvállalásával közelebb juthatunk ehhez a célhoz. E tekintetben Kozma Flóra példamutatóan teljesített, megmutatva mindnyájunknak, nőknek és férfiaknak egyaránt, hogy a belülről és felülről vezérelt emberi minta, Hamvas Béla értelmezésének megfelelően, a lehető legnormálisabb, leghétköznapibb és legtermészetesebb, egyben leginkább Istennek tetsző, választás az erkölcsi nemesedés útját követők számára.

Kurt Appel professzor azt állította, hogy a „papi, prófétai és királyi elhívás mindenki előtt nyitott”. Szerinte az az igazi prófétai lélek, aki, Jézushoz hasonlóan, teljesen kinyílik mások felé, lemond hatalmi ambícióiról, tehát sebezhetővé teszi magát. Ez a feladat az önfeláldozásra, egójuk feladására, mások szolgálatára természetüknél fogva hajlamosabb nők  számára könnyebben elvégezhető. A férfiaktól valamivel nagyobb erőfeszítést igényel.

A ruházkodásban egyszerűséget kedvelő, gyermekeit gondosan nevelő Kozma Flóra mint altruista szociális munkás is igazi elhivatottként tevékenykedett. A testi-lelki nyomorban élőket hatékonyan segítette nemcsak jótékony adományokkal, hanem személyes kapcsolattartással is, melynek során igyekezett felvilágosítani, képezni őket, és visszaadni emberi méltóságukat. Érdekükben, az akkor szerveződő magyar feministák oldalán, az „erkölcstelen” törvények megváltoztatásáért küzdött parlamenti beadványokkal. Az utcai harcot elutasította de, korabeli szóhasználattal felolvasásoknak nevezett előadásaiban, kiválóan érvelt a nők iskoláztatása, munkába állása és választójogának megadása mellett, valamint a legális prostitúció ellen. Prófétáskodását persze nem mindenki nézte jó szemmel. El kellett viselnie az úri társaság kiközösítését, a férfiak lekezelését, a politikusok gúnyolódását, egyes újságírók rosszindulatú támadásait, némely keresztény testvére merev elhatárolódását. Szerencséjére erős szövetségesekre is lelt, elsősorban korán elhalt férjében, Perczel Ferencben, akinek Felolvasások és közlemények a modern vallásbölcsészet és szociológia terén 1915-ben megjelentetett második kötetét ajánlotta „hálatelt szívvel a hűséges és következetes támogatásért”, bevételét pedig az időközben kitört első világháborúban megvakult katonák javára.

Az isteni küldetés mellett, dr.Perintfalvi Rita is a társadalmi érzékenységben vélte felfedezni a prófétai jellemet. Az általa felsorolt ótestamentumi, modern feministáink által különösen kedvelt hősnők, Judith, Eszter, Ruth, kétségtelenül nemcsak önmaguk megvalósítására törekedtek, hanem nemzeti, társadalmi, női szolidaritásból is példát mutattak, de a jó cél érdekében alkalmazott erőszakos vagy önfeladó eszközeik számomra vitathatók, kicsit Machiavellit juttatják eszembe („A cél szentesíti az eszközt”), és emiatt bizonyára Kozma Flóra sem tekintette volna őket példaképeinek.

Ugyancsak elutasította volna a Bárdossy Éva által felidézett Ludmilla Javorova útját, aki a katolikus egyház máig érvényben lévő tilalma ellenére, pappá szenteltette magát, majd titokban és egyedül végezte a szertartásokat, viszont fellépett volna az evangélikus lelkésznét-lelkésznőt Szita Istvánné Margót, ért igazságtalanságokkal szemben.

A Kozma Flóra fajtájából való nő, ha ma élne, bizonyára közöttünk ülne, és nagy valószínűséggel az előadók sorában is helyet kapna. Elkápráztatna minket széleskörű műveltségével, tiszta észjárásával, szónoki képességeivel, humoros megjegyzéseivel, finom nőiességével. Azt kérdeznénk magunktól, ki ez a tüneményes hölgy, aki férfiakat megszégyenítő energiával de nem férfias agresszivitással értekezik a legkülönfélébb témákról. Otthon van a teológiában, a szociológiában, a filozófiában, az etikában, a pedagógiában, az irodalomban, a művészettörténetben, és jól ismeri a hétköznapi problémákat is, sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Még ez utóbbi dolgokban való jártasságát megértjük, hiszen négygyermekes családanya, cselédei segítségével nagy háztartást vezet, és rangos tisztviselő férjén keresztül bejárása van a jó társaságba. De mikor van ideje komoly tudományokkal foglalkozni, cikkeket írni, előadásokat tartani, és hol alapozta meg a tudását? Dokumentumok hiányában ezekre a kérdésekre ma sincs válaszunk. Írásaiból azonban kiderül, hogy, Jézushoz hasonlóan, radikális reformer volt, ám a kívánatos társadalmi, erkölcsi változások meggyorsítását, ugyancsak hozzá hasonlóan, kizárólag békés eszközökkel képzelte el.

A nőket ugyan képesnek tartotta bármilyen, férfiak által gyakorolt szakma vagy mesterség betöltésére, és e tekintetben, meglátásom szerint, a papi pálya sem képezett volna kivételt. Azonban soha nem merült fel benne, hogy ez utóbbi pozíció megnyeréséért nőtársai számára harcba szálljon. És nem pusztán azért, mert ez abban a korban még elérhetetlen vágyálomnak tűnt, hiszen más vonatkozásokban merész álmokat, utópiákat dédelgetett. Ő maga azonban leginkább vidéki papné szeretett volna lenni. Ez volt a titkos vágya, és az egyetlen dolog, amiért, saját bevallása szerint, képes volt irigykedni másokra. Hogy miért éppen ez? Pusztán természet- és emberközeli egyszerűsége, nyugalma miatt? Vagy más rejtettebb okokból? Erre nem igazán tudtam magyarázatot találni. De úgy gondolom, nem lehet, és talán nem is kell, minden lelki titkot megfejteni.

A Hrotkó Larissza által megidézett ótestamentumi és mai prófétanők jellemzői közül nem tudott volna azonosulni azzal a törekvésükkel, hogy akár deviáns módon is szakítsanak a nőellenes hagyományokkal, viszont egyetértett volna azzal az állítással, hogy a nők, úgymond közelebb állnak az éghez, megértik Isten üzeneteit, és vallási megtapasztalásaikat közvetíthetik a férfiak felé. Itt akár Madáchot is idézhetjük. Az ember tragédiája utolsó jelenetében olvashatjuk a következőket:

Éva: „Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

Ádám: „Gyanítom én is, és fogom követni.”

Éva tehát érti, míg Ádám csak gyanítja, sejti az Úr szózatának és az Angyalok énekének a lényegét.

Hogy a férfi jövője a nő, azt több kortárs költő, író (pl. Louis Aragon) is megerősíti. A cseh Milan Kundera ezt így fogalmazza meg:

 „A nő arra biztat minket: gyere, kövess engem, mi pedig nem tudjuk hova hív minket, de azzal a meggyőződéssel hívogat, hogy megéri odamenni, ahová hív. Ezért is mondom: ha a NŐ nem lesz a férfi jövője, az emberiség elpusztul, mert csak a NŐ képes táplálni magában a mindenestül megalapozatlan reményt, és hívogatni minket a kétséges jövőbe, amelyben Nők híján már rég nem hinnénk.”

Ilyen jövőbe hívó, kétségektől megszabadító prófétai szerepet töltött be a Varga Gyöngyi által bemutatott Mirjám is, Mózes és Áron nővére, az első ismert prófétanő. Ez az élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozó, kivételesen egyedülálló nő közvetít próféta öccsei érdekében, mintegy prófétasegédként vagy segédprófétaként. Tipikus női sors? Ez a fajta segítő háttérszerep nem adódott  Kozma Flóra életében, sem pedig egy Lorencz Klára-féle ökumenikus Taizé megvalósítása otthon.

Ámbár az ökumenizmus, mint olyan, nagyon is részét képezte minden felekezetieskedéstől mentes szellemiségének. Ez családi körülményeiből is következett. Ugyanis reformátusnak keresztelték, katolikus férjet választott magának, majd pedig gyermekeivel és férjével együtt unitárius hitre tért azért, mert ennek szabadelvű keretei között kedvére munkálkodhatott a különböző felekezetek és vallások összebékítésén, és mert ezt, mint soha el nem avulót, akarta örökül hagyni a lányaira. Az ökumenizmus eszméjének meggyökeresedése szívében pedig elfogadhatóvá, sőt kívánatossá tette számára a Pál apostol óta legjelentősebbnek kikiáltott bostoni próféta, William Channing, elképzelését egy úgynevezett egyetemes keresztény Lélek-Egyház létezéséről :

Ez „egy oly királyság…, amely örökre állandó ; egy oly közönség, mely soha el nem  múlható élet elve szerint van szervezve /”…

A földön és a mennyben levő keresztények közötti egyesülés reményéről beszélek.”

Az idézeteket Kozma Flóra második gyűjteményes kötetének utolsó írásából merítettem, címe Channing „láthatatlan” egyháza. Ez után már nem jelent meg újabb tanulmánya, bár még tíz évig élt. Így ezt az írást teljes joggal tekinthetjük szellemi testamentumának. 1915 (a kötet megjelenése) és 1925 (halálának éve) között olyan események zajlottak körülötte, melyek egész addigi, közjó érdekében végzett erőfeszítéseinek a kudarcát, értékrendjének felborulását is jelenthették. Mérhetetlen szenvedésekkel járó, egyre véresebb háború, mikor ő pacifizmust hirdetett. Minden emberi, polgári és vallási jogot lábbal tipró Tanácsköztársaság, mikor ő a toleranciának és a fokozatos, radikális, belülről végrehajtandó reformoknak volt a híve. A Monarchia és a Magyar Királyság, benne Erdély, széthullása, mikor ő egységes, felemelkedő nemzetről álmodott. Közvetlen családjában egymást érték a tragédiák: férje elvesztése után, 1919-ben, szülésben meghalt Judit lánya, a másik hárommal, akik hajadonok maradtak, visszavonult a baracskai birtokra, ahonnan a béke visszatérte után azért még fel- felutazott a fővárosba, hogy részt vegyen az újra éledő nőmozgalmakban. 1922-ben megalapította a Magyarországi Unitárius Nők Szövetségét, de erejének hanyatlása miatt tényleges közösségi munkával már alig foglalkozott. Ám az a tény, hogy a világ momentán nem a várakozásainak megfelelően alakult, nem vette el a hitét, sem az optimizmusát. Jogosan érezhette úgy, hogy tisztességesen elvégezte azt a feladatot, amivel az égiek megbízták. Mint ahogy Jézus is nyugodtan lehelte ki a lelkét, mert „elvégeztetett” az, amiért ide küldetett. Nem bukott el, hiszen eszméi mai napig élnek közöttünk.

„A prófétaság nem más, mint Isten akaratának érvényesítéséért elkötelezett életvállalás.” – fogalmazza meg Unitárius Erkölcstanában dr. Rezi Elek hittudós. Ebben az értelemben, Perczelné Kozma Flóra igazi prófétának tekinthető. Egész életében ezt a keskeny, küzdelmes, de egyedül üdvözítő evangéliumi utat követte. Kilencven éve, 1925. december 31-én távozott közülünk, ám az általa képviselt eszmék nagy része olyan friss és aktuális, mintha ma született volna. Ez egyrészt elszomorító, mert azt jelzi, hogy erkölcseiben nem sokat ment előre a világ azóta, másrészt viszont  örömteli, mivel ezeknek az eszméknek az örökérvényűségét támasztja alá.