Ki volt Perczelné Kozma Flóra?
Neve nem sokat mondhat azoknak, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak vele, mint például egy teológus, aki őt választotta szakdolgozata témájául, vagy a mi nőegyletünk, aki a nevét viseli. Mivel 1864-ben született és 1925-ben halt meg, életének nagyobb része, összesen 36 év, esett a 19. századra, közelebbről az Osztrák-Magyar Monarchia felfelé ívelő korszakára, kisebb része pedig, vagyis 25 év, a tragikus összeomlása felé haladó, két gyilkos világháborút, két egymásnak feszülő ideológiai rendszert generáló, gazdasági, kulturális és emberi válságokkal terhes 20. századra.
A Perczel név azt a bonyhádi illetőségű köznemesi famíliát takarja, amelyiknek jó néhány nemzeti érzelmű sarja tűnt ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, másrészt pedig belőlük sarjadt a náluk házi tanítóként dolgozó Vörösmarty Mihály első reménytelen szerelme, jó néhány versének múzsája, Etelka. Ebből a hírneves családból származik Flóra férje, Ferenc is, aki nála nyolc évvel volt idősebb (Abban az időben ez szokásos korkülönbség volt a házastársak között), és akivel huszadik születésnapján, 1884 június 22-én, kötött házasságot (szintén kora nagy átlagának megfelelően)
A Magyarország és Erdély területén egyaránt elterjedt Kozma név hallatán talán több személyes ismerősünk de kevesebb híres hazánkfia jut eszünkbe. Minden esetre Flóra apja, akit szintén Ferencnek hívtak, és aki vitézül végig kűzdötte a szabadságharcot, majd bujdosni kényszerült a Fejér megyei Baracskán, ahol feleségül vette egy ottani földbirtokos lányát, Domokos Juditot, más tevékenységének köszönhetően lett országosan ismert és elismert személyiség, ez pedig a lótenyésztés. Neki ma jól megérdemelten utcája van Budapesten a Parlament közelében, hisz nevéhez kötődik a bábolnai, kisbéri, mezőhegyesi, fogarasi ménesek kitenyésztése, a szakemberek kiképzése. Emlékére ma is rendeznek lovas napokat ezekben a helységekben, hajdani lakóhelyén Baracskán pedig fáklyásmenettel egybekötött falunapot. Impozáns gránitkő obeliszk síremléke van a helyi temetőben, ami 2008 óta a nemzeti sírkert része, és amit ezen a címen gondosan karban tart az önkormányzat.
Nem úgy a mellette fekvő, repedezett, teljes felújításra szoruló életveszélyes kriptát, melyben Perczel Ferenc és családja (felesége Flóra és négy lányukból legalább három) nyugszik, ez utóbbiaknak még a neve sincs feltüntetve a szintén látványos de ingatag obeliszken, sem pedig a kripta fedőlapján. Sem a helyi önkormányzat sem a református egyház, amelyikre legkisebb lányuk Olga a házát hagyta, nem érzi kötelességének a sír gondozását, a benne nyugvók emlékének az ápolását. Mindössze egy lelkes lokálpatrióta és amatőr helytörténész idős hölgy, dr. Antal Ida és néhány hasonló korú ismerőse visz rá időnként virágot. Az ő létezéséről is csak egy csodás véletlennek köszönhetően szereztünk tudomást. Történt ugyanis, hogy az illető hölgy sziszifuszi munkával összegyűjtött, leírt és megszerkesztett, valamint saját költségére kiadott, egy pazar Baracska-albumot, melyhez előzőleg információkat kért Léta Sándor lelkész úrtól Kozma Flórát illetően. Ez jó néhány évvel ezelőtt volt, és idén, mikor a Kozma Flóra Emlékévünk keretében el szerettünk volna látogatni, és előőrsként el is látogattunk, a szülőhelyére, sikerült újra kapcsolatba lépnünk vele. Sok érdekes és korábban általunk nem ismert dolgot mesélt nekünk a családról, különösen pedig az 1964-ben (pontosan 100 évvel anyja születése után) meghalt legkisebb lányról Olgáról, akit személyesen ismert. Ez év október 17-ére tervezzük ünnepélyes zarándoklatunkat méltatlanul elhanyagolt, névtelen sírjához, amikor szintén élvezhetjük majd kíséretét és magyarázatait. Elgondolkodtató, hogy a Sors (vagyis a Gondviselő) utólag is igazságot szolgáltathat valakinek, aki erre érdemes, bár nem mindig azok által, akiknek ő tett annak idején szolgálatot. Ez az idős hölgy arra szenteli idejének nagy részét és kevéske nyugdíját, hogy emléket állítson a lakhelyén valaha élt jelentős személyiségeknek úgy, hogy ezért még csak nem is hálásak neki a falu elöljárói.
Hasonló a helyzet Flórával, aki hajdanán minden erejét és tehetségét az unitárius egyház szolgálatába állította, annak, Ferencz József püspökünk szerint, Apostolává, kvázi prófétájává, vált, ám választott egyháza, ha nem is felejtkezett el róla teljesen, de semmit sem tesz emlékének ébrentartásáért, időtálló eszméinek terjesztéséért. Ezt próbáljuk mi, a róla elnevezett nőegylet elkötelezett tagjai, valamelyest korrigálni havi önképzőköri összejöveteleinken, felolvasva, kommentálva írásait. Eddig az erkölcs, a szociális munka, a feminizmus, a nők és az egyház, a divat és az egyetemes béke témakörében idéztük fel nagy tisztánlátásról tanúskodó gondolatait, és vetettük azokat össze saját 21. századi tapasztalatainkkal. Elindítottunk egy Flóra-füzetek című időszakos kiadványt is, melynek első száma a Perczelné Kozma Flóra és a Nyitottság alcímet viseli.
Ebben a vékonyka de annál tartalmasabb kiadványban rácsodálkozhatunk a három apró gyermekével (a negyediket talán éppen várta) és férjével megörökített boldog anyakirálynő Flórára, a vele szemben levő oldalon pedig az egyetlen ránk maradt hivatalos mellképére, mely egy későbbi életszakaszban ábrázolja őt mint komoly írónőt, aki az 1901-ben megalakult budapesti Dávid Ferenc Egylet alelnökeként később társelnökeként, az 1902-ben elindított és Kolozsváron 2000-ben újra indított Nők Világa főmunkatársaként, az 1910-ben létrejött majd hosszú kihagyás után 1992-ben Erdélyben újra élesztett Unitárius Nők Országos Szövetségének (UNOSZ) budapesti elnökeként, valamint egy sor egyéb társadalmi és érdekvédő szervezet vezetőségi tagjaként, a felekezetközi és nemzetközi kapcsolatok elkötelezett híveként, fáradhatatlanul ontotta magából a nyilvános felolvasásra, a legkülönbözőbb egyházi vagy világi lapokban való közlésre valamint íróasztal fiókja számára szánt néha prófétai hevületű, máskor tudományos igényű, recenzió jellegű vagy bensőségesebb írásokat. Önképzőköri alkalmainkra ezekből az írásokból válogatunk témakörök szerint, és megbeszéléseink eredményeivel együtt ezeket szeretnénk az érdeklődők elé tárni a Flóra-füzetek második számában. Idei összejöveteleinken, írásainak felolvasása és végiggondolása közben, névadónk boldogságának a titkait kutatjuk, hiszen ő, saját megfogalmazásunkban, az „evangéliumi erények gyakorlásában kiteljesedő boldog nőiség unitárius hitvallású apostola” volt. Második füzetünk alcíme is ez lesz: Perczelné Kozma Flóra és a Boldogság.
Az első szám gerincét alkotó Szász Adrienne tanulmányból, egyben lelkészképesítő dolgozatból, mely a „Perczelné Kozma Flóra élete és egyházi munkássága” címet viseli, megismerhetjük azokat az életrajzi adatokat, amelyeket vele kapcsolatosan fel lehet lelni a könyvtárakban, levéltárakban. Mivel személyes dokumentumai (családi okiratok, fényképek, levelezés, stb.) elkallódtak az idők során, elég sok kérdés marad megválaszolatlanul életének alakulását illetően. Nem tudjuk például, hogy hol járt iskolába (Nyilvános leánygimnázium akkor még nem volt), hogyan szerezte imponáló tárgyi tudását teológiából, filozófiából, szociológiából, de irodalomból és művészetekből is. Hogyan ismerkedett meg leendő férjével, hol kötöttek házasságot, és hogyan győzte meg arról, hogy 1893-ban vele együtt az unitárius hitre térjen? Kik voltak a barátai, barátnői? Miért nem mentek férjhez a lányai, kivéve Juditot, akiről nem olyan régen tudtuk meg, hogy szintén Perczel fiúhoz, tehát unokatestvéréhez ment feleségül, majd szülésben halt meg 1919 áprilisában Tátraszéplakon (És vajon hogy kerülhetett oda?)
Ám ezeknek az adatoknak a hiánya nem akadályoz meg bennünket abban, hogy hála szubjektív hangvételű írásainak, megismerjük a személyiségét, a motivációit. Mi, akik hónapról hónapra szó szerint szájról szájra adjuk az írásait, egyre tisztábban érzékeljük, ki is volt valójában Perczelné Kozma Flóra. Egy olyan nő, akinek volt küldetéstudata saját maga, egyháza, hazája, a világ és az egész női nem számára. Szerintem, ő egy ritka normális ember volt abban az értelemben, ahogy ezt a filozófus Hamvas Béla megfogalmazta : Az, aki „az egyetemes rendben helyezkedik el”, aki megérti és gyakorolja az evangéliumot úgy is mint „élettechnikát”. Más szóval, azoknak a szabályoknak, normáknak a tudatos betartásával éli az életét, melyeket Isten alkotott teremtményeinek és az ő javukra. Ráadásul ez nem teher hanem öröm- és boldogságforrás számára. Vári Albert kortársát idézve: „Perczelné nem csak hirdeti a jézusi igazságokat, hanem magát az életet is azokhoz emelni törekszik…Az észnek és a szívnek ilyen megható, összhangzó és eredményes munkáját ritkán találhatni egy személyben.” Ökumenikus, sőt egyetemes szemléletű unitáriusként, a magasrendű női értékek felmutatójaként, akiről ma is példát vehetnénk, akinek írásait útmutatóul használhatnánk, olyan életművet hagyott hátra, amit mindnyájunknak jobban meg kellene becsülnünk.
Halála után egy darabig (hozzávetőleg tíz évig) még élt és hatott Kozma Flóra példája, feltehetően eszméi is. 1927-ben alakult meg a Perczelné Kozma Flóra Leányegyesület. 1929-ben róla nevezték el a magyarkúti leányotthont. 1935-ben, halálának tízedik évfordulóján, emlékünnepélyt tartottak tiszteletére a Hőgyes-utcai (akkor Rákos-utcai) ma egyházközségi (akkor misszió-házi) templomban, melyen legmagasabb szinten képviseltette magát az unitárius egyház, a Dávid Ferenc Egylet és a nőszövetség. Később legkisebb lánya, az 1964-ben elhunyt Olga, egyedülálló leányok befogadására ajánlotta fel végrendeletében a baracskai református egyháznak családi házukat. Kívánsága sajnos nem teljesült. Aztán szép lassan feledésbe merült az emléke.
Ő egész életében arra törekedett hogy, kezdve a saját lányaival (fia nem lévén), nem formálisan hanem tudatosan erényes személyiségeket, igazi jellemeket neveljen, védje őket attól, hogy rossz útra térjenek, segítse őket, ha bajba jutnak, biztosítsa számukra a lehetőséget, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, szabadon választhassanak párt maguknak, képviselőt az országnak és olyan élethivatást, ahol kiteljesedhetnek mások szolgálatában. A hősies életre és nem a hősies halálra akarta nevelni a gyerekeket, fiúkat és lányokat egyaránt. Ő maga arra tette fel „hősies” életét, hogy ez a szép álom ne maradjon utópia (sehol sincs ország), hanem megvalósítható lehetőséggé (Isten országává) váljon.
Kozma Flóra hosszú, súlyos betegség után vesztette el az őt mindenben következetesen támogató, családjának tisztességes, polgári életszínvonalat biztosító férjét 1914 januárjában és, rendszeres jövedelemforrás nélkül, egyedül maradt négy hajadon lányával. Néhány hónap múlva kitört az első világháború, ami ellen annyit küzdött. Sokat szenvedett a gyomrával, az ízületeivel. 50 éves volt, ami akkoriban már élemedett kornak számított. A sok csapás ellenére sem omlott össze, nem is panaszkodott. Összeszedte maradék energiáit és írásaival, felolvasásaival, aktív jelenlétével megpróbálta feltartóztatni a fenyegető háborús Leviatánt. Mikor ez nem sikerült, összegyűjtötte írásait, saját költségén kiadta, és azok bevételét felajánlotta a háborúban megvakult katonák javára. Nőtársaival meleg fül- és térdvédőket kötött a fronton harcolóknak. Nem búslakodott a négy fal közé zárva, hanem kijárt a Kerepesi (ma Fiumei úti) temetőbe férje sírjához, és ha már ott volt, megtisztogatott néhány ismeretlen elhanyagolt sírt is, mint ahogy tette ezt Antal Ida az ő baracskai sírjával. Közben szóba elegyedett egy ott ólálkodó, szegényesen öltözött emberrel, egy proletár „elvtárssal”, aki a gazdagabb sírokról lelopta a virágokat, és rátette a nyomorultak kopár nyughelyeire, így próbálva orvosolni a társadalmi igazságtalanságokat. Aztán heti rendszeres találkozásaik során fokozatosan megszelídítette, és megéreztette vele, osztálykülönbségeken túl, azt a jézusi igazságot, hogy „a mások iránti szeretetnek halálunkat is túlélő érzete biztosítja számunkra az örök létezést.” Szelíd türelemmel, enyhe korholással megváltott egy felebarátját, előhívta annak rejtőzködő jobbik énjét. Közben ő maga is jobb és erősebb lett, könnyebben elvégezte a férje elvesztésével járó gyászmunkát. Ezt az igaz történetet „A temető filozófiája” című íróasztal fiókjában őrzött, majd második kötetébe beválogatott, írásában meséli el.
Van-e ennél nemesebb feladat a földön egy sokat tapasztalt, anyagi létből szellemi létbe igyekvő ember számára? Hiszen szociális missziót felvállalva, egyengeti az Isten országát már itt lent megteremteni hivatott, jézusi szocializmus útját. A saját üdvösségéről nem is szólva. Úgy gondolom, az ilyesfajta cselekedetek által, az evangéliumi normalitáshoz, vagyis erkölcsi tökéletesedéshez közeledve, minden ember kihozhatja magából a maximumot, mielőtt átlépne az örök életbe. Ha elvégzi a Magasságos által rábízott feladatokat, nyugodt lelkiismerettel aludhatja majd az igazak álmát. És akár felmagasztalják akár nem kortársai és az utókor, a mindent tudó és mindent látó örök Isten Szentjei között foglal majd helyet. Perczelné Kozma Flóra egy ilyen, Ferenc pápa szavaival élve, hétköznapi, világi szent volt, amilyenekből szerényen meghúzódva és végezve a dolgukat ma is sok él közöttünk, és akiknek köszönhetően világunk folyamatosan halad tervezett, örömteli végcélja felé.
Chehadé-Boér Judit
a budapesti Bartók Béla Unitárius Egyházközség
Perczelné Kozma Flóra Nőegylet
Nyitott Önképzőkörének szervezője
e-mail: chehade@t-online.hu