Kultúrértékünk a Tudomány

Kedves Tagtársaink és Barátaink!

A tegnap esti önképzőköri összejövetelünk az összegzés jegyében telt el az ősz virágaival és gyümölcseivel feldíszített asztal körül. Egyik kedves résztvevőnk emlékeztetett rá, hogy ennek ilyenkor van itt az ideje.

Szeptember végén című versében, amit felidéztünk szájról szájra adva annak sorait, Petőfi Sándor már 24 éves korában képes volt, saját személyiségén átszűrve, egységben látni és láttatni a körülötte lévő világot: az évszakok és az életciklusok örök körforgását. Művészi zsenialitásának köszönhetően pedig ezt a közhelynek tűnő igazságot egyedi asszociációs térbe helyezte, varázslatos nyelvi köntösbe öltöztette, megalkotva így a magyar költészet egyik halhatatlan remekét, valamint legszebbnek tartott sorát: „Elhull a virág, eliramlik az élet”

A tudós, aki saját megfigyelései mellett tudósgenerációk hosszú sorának leírásait is figyelembe veszi, tehát összegzi, külső szemlélőként tekint a környezetére, akár egy virágra is. Számára ez egy „szaporodásra módosult korlátolt növekedésű hajtás”, amely számtalan bizonyított és ellenőrizhető részelemből tevődik össze.

Előadónk Maróthyné dr.Tóth Erzsébet pedig, alig túl a negyvenen, tudománytörténeti összegzéssel ajándékozott meg minket a 19. századtól napjainkig. Menet közben kitért a nők egyre erősödő jelenlétére a tudományos életben. Előadása rövidesen teljes egészen megtekinthető lesz honlapunkon. Sok munkával és örömmel begyűjtött termését hálásan fogadtuk. Mivel a rendelkezésünkre álló idő és koncentrálóképességünk fél kilenc körül kimerült, úgy döntöttünk, hogy a vasárnapi istentisztelet után (október 11-én 11 óra tájban) lehetőséget biztosítunk számára témája befejezéséhez. Várjuk, hogy ebből az alkalomból mások is csatlakoznak majd hozzánk.

Maróthyné dr. Tóth Erzsébet előadása!

70 évhez közeledve, az önképzőköri szervező is az őszi sorozat lezárására (téma: Kultúrértékünk, a vallás) és az elmúlt három év összegzésére készül legközelebbi találkozónkon, melyet egy héttel eltolva, november 9-én, tervezünk megtartani. Előtte részletesebb tájékoztatást küldök az eseményről.

Aztán decemberben még tervezünk egy „bonus” összejövetelt a foltvarrás iránt érdeklődők számára Nyiredy Judit irányítása alatt.

Addig is szeretettel üdvözöl:

Chehadé-Boér Judit, szervező

http://missziohaz.hu/Noegylet

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>