Kedves Önképzőkörös Társaink és érdeklődő Barátaink!

Régen láttam annyi felszabadultan mosolygó, derűs arcot egy kupacban, mint
novemberi összejövetelünk végén, mely egyben három éve tartó önképzőköri
alkalmaink lezárását is jelenti, legalábbis az én szervezésemben és
moderálásommal. Javaslat született azonban arra nézve, hogy más formában
tovább folyjanak rendszeres találkozásaink. Ennek részleteiről később tudunk
tájékoztatást nyújtani az érdeklődőknek.

A képen látható emberek ezúttal arra vállalkoztak, hogy sok-sok érdekfeszítő
téma megbeszélése után, összevessék saját tapasztalataikat a vallásról, mint
kultúrértékről. Végiggondolták ennek összefüggéseit a hitükkel és az
egyházukkal, és arra a következtetésre jutottak, hogy e három fogalom nem
esik feltétlenül egybe, kombinációjuk pedig személyenként változik. Volt,
aki vallásos neveltetésének és környezetének köszönhetően kitaposott úton
haladt felekezetének egyre elkötelezettebb szolgálata felé. Mást
magánéletének alakulása vezetett ebbe az irányba. Volt, aki lázongott,
tévelygett, miszticizmus felé hajlott, nem merte észérveknek alávetni a
hitét, vagy átmenetileg más hitrendszerek vonzáskörébe került. Volt, aki
útközben felekezetet váltott, esetleg felnőttként találta meg a
személyiségének megfelelő vallást.

Perczelné Kozma Flóra már száz évvel ezelőtt elutasította a nők számára
vállveregetve felajánlott vallást, mint “egyedül nekik való s állítólag
vizet sem zavaró adományt”. Ehelyett bátran kiállt egy a különböző vezető
osztályok, tudományok, művészetek és felekezetek által közösen felépítendő
erkölcsi és szociális alap szükségessége mellett, mely elvezet az egész
emberiség boldog jövőjét biztosító egyesítő és egységet eredményező
egyetemes valláshoz. “Eljövendőnek látnám azt az ideális, igazi vallásos
korszakot, midőn az emberiség, belépve a nagy mindenség egyetemes szociális
munkájába, szinte a Gondviselés munkatársává szegődik, s úgy a “teremtő”
mint a “megváltó” munkában maga is kiveszi a részét.” (Flóra-füzetek 2,
7.o.)

A saját egyéniségemre lebontott vallás nekem tapasztalati életfilozófiaként
jelenik meg. Úgy is, mint az egyéni önkiteljesítés (nem önmegvalósítás!),
sőt önmeghaladás göröngyös, de számomra egyedül üdvözítő útja. Életkoromnak,
megnövekedett szabadidőmnek és szellemi erőfeszítéseimnek köszönhetően mára
képessé váltam annak a vallásnak a megfogalmazására, amelyiket teljes
egészében magaménak érzek. Ez egy gondolkodó, érző, hívő, örömteli és
reményhordozó vallás. (Ezen állítás részletesebb kifejtését a csatolt
mellékletben lehet elolvasni)

A kisközösségünk keretei között gyakorolt odafigyelés egymásra, az
együttgondolkodás olyan pozitív energiamezőt hozott létre, melyben egymásra
tudtunk hangolódni, és világosabban láttuk a saját választásaink hátterét,
valamint jövőbeni fejlődésünk lehetőségeit is. Ez melengető érzést generált
mindnyájunkban, tudatosságunk fokozódása pedig önbizalommal töltött el.

Az eltelt három év bebizonyította számunkra, hogy az önfejlesztésünket,
emberi kapcsolataink javítását, értéktudatunk erősödését játékosan,
élményszerűen segítő interaktív önképzőköröknek létjogosultságuk van a külső
előadók meghívására alapozó, ismeretterjesztő jellegű programok, többnyire
passzív résztvevőkkel, és a valamilyen hagyományos női tevékenység végzése
közben zajló könnyedebb beszélgetések mellett.

Az általunk tárgyalt témákról, melyeknek száma tetszés és érdeklődés szerint
szaporítható, saját kiadványban adunk számot és mintát azok számára, akik
szeretnék kipróbálni ezt az utat is. Flóra-füzetünk tervezett harmadik száma
a saját magunk által megfogalmazott és megerősített Értékekről fog szólni.
Tartalmazni fogja tagjaink kiselőadásainak a szövegét, valamint azoknak az
általunk nagyra becsült támogatóknak az írásait, akiknek mondanivalójuk van
ezzel kapcsolatosan.

Végül örömmel hívjuk a foltvarrás kedvelőit november 27-én, Advent első
vasárnapján, a 10 órás istentisztelet után tartandó ajándékkészítő
foglalkozásunkra tagtársunk Nyiredy Judit textiltervező iparművész
irányítása alatt. Ennek részleteiről majd egyleti és egyházközségi
honlapunkon és facebookon adunk tájékoztatást.

Jelen összefoglalómat elküldöm mindenkinek, aki az elmúlt három évben ilyen
vagy olyan megfontolásból ellátogatott hozzánk, részt vett valamelyik külső
eseményünkön vagy egyszerűen csak érdeklődött irántunk. Köszönjük, hogy
adtak magukból, hogy befogadtak tőlünk, lehetővé téve a kölcsönös szellemi,
lelki gazdagodást.

További áldásos munkálkodást kívánva mindnyájatoknak, szeretettel üdvözöl:

Chehadé-Boér Judit
és a Perczelné Kozma Flóra Nőegylet
http://missziohaz.hu/Noegylet

———————–

Az én vallásom

A magam részéről a gondolkodó, érző, hívő vallást is, a művészethez és a tudományhoz hasonlóan, kultúrértéknek, öröm- és reményforrásnak tekintem, de csakis az ilyen vallást.

1. Mert az olyat, amelyik helyettem gondolkodik sőt megtiltja az Isten által nekem ajándékozott agyam, értelmem önálló használatát, engem pedig dogmakövető robottá alacsonyít, manipuláló, hatalmi eszköznek, népbutító ópiumnak tartom. Ezt a józan észt, rációt tiszteletben tartó, tudományos jellegű vallásos gondolkodást leginkább a szabadelvű unitárius egyház keretei között vállalhatom fel nyíltan, ezért is csatlakoztam hozzá. Az unitarizmus lényegét magamon átszűrve versben is összefoglaltam Unitáriusnak lenni címen, melyből most egy ideillő strófát idézek:

Az unitárius dogmáktól szabad,

Okokat, célokat szabadon kutat.

Lelki, szellemi béklyót nem tűr,

De önmagát megfékezi legbelül.

2. Azonban olyan vallást sem érezhetek magaménak, amelyik rideg észérvekre hivatkozva el akarja fojtani bennem a szívem által diktált érzelmi megnyilvánulásokat, bűntudatot ébreszt bennem, ha áthágok bizonyos formális erkölcsi szabályokat, vagy nyíltan beszélek titkolni való lelki problémáimról. Amelyik kalodába zárna, megkövezne, pellengérre állítana, máglyára küldene, tüzes bélyeget sütne rám, kiközösítene csupán azért, mert inkább a belső, felülről sugallt törvényeimnek engedelmeskedem mint egy érzéketlen, embertelen, semmitmondó paragrafusgyűjteménynek vagy alapszabálynak. Ezt az érző, együttérző, irgalmas vallást próbáltam megfogalmazni Igaz vallás című versemben.

Megvallom, a vallás számomra szellős fogalom,

Leginkább akkor nyilvánul meg, ha gyakorolom.

Nem kell hozzá pap, credo, mea culpa, se templom,

Bőven elég a tiszta szív, s egy mosoly az arcon.

A rideg, gőgös, öntelt hívő nekem hitetlen.

Papolhat naphosszat, szava kongó, hiteltelen.

Lehet fehérruhás pápa vagy rongyos nincstelen,

Csak egyvalami nem lehet soha: embertelen.

Felekezeti hűség bárányt nem minősíti,

Értékét az adja, hogy mennyire közösségi.

Ki a bűnt kerüli, a bűnössel nem keveri,

Az igaz vallás jegyeit önmagán viseli.

Ehhez a valláshoz nincsen szükségem semmiféle intézményre, és vallástalan, agnosztikus vagy akár ateista emberekkel együtt is gyakorolhatom.

3. És nem lehet közöm olyan valláshoz sem, amelyikből hiányzik a megingathatatlan, rombolni képtelen hit valamiben vagy valakiben. A hit (görögül pisztisz) itt egyenértékű a bizalommal. Gromon András, aki ógörögből újra fordította az Újtestamentumot, a hit helyett következetesen a bizalom szót használja. Ezt a teljes bizalomként megjelenő hitemet, mellyel Istenhez fordulok, embertársaimnak, felebarátaimnak is megelőlegezem. Viszont ha ők ezt nem viszonozzák vagy elárulják, akkor kénytelen vagyok megvonni tőlük a bizalmamat, de nem az esélyt arra, hogy bűnbánat (metanoia = elfordulás, megtérés) esetén ismét higgyek bennük, bizalmamba fogadjam őket. Nem gondolom ugyanis, mint ahogy Jézus sem gondolta, sőt szerintem Isten sem, hogy a bűnössel összenőtt bűnt is meg kellene bocsátani, hiszen akkor helyeselném, bátorítanám a rosszat. Az erkölcsileg jó és rossz közé azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni, mint ahogy önigazolásként teszik azt manapság divatos ultraliberális vagy gyökértelen, szellemileg-lelkileg-erkölcsileg eltunyult körökben. Bűnbocsánat szerintem csak bűneink, vétkeink, magunknak és másoknak okozott lélekrombolásaink őszinte megbánása és az azoktól való elfordulás szándéka esetén képzelhető el. Önszennyező és a szennytől szabadulni sem akaró léleknek még maga a jó Isten sem tud megbocsátani.

Én is csak életem vége felé, 63 évesen, találtam rá saját egyistenhitemre egy unitárius templomban, ahol azt véltem látni a véletlenszerűen kinyitott énekeskönyvben, hogy ne keressek tovább, mert megtaláltam az Istent. Ennek örömére született meg Credo (Hitvallás) című versem, melynek az elejét és a végét idézem:

Hittel hiszem, hogy egy az Isten,

Rajta kívül más isten nincsen…

…

Kell, hogy létezzen a Kegyelem,

Nyavalyáinkban segedelem,

Lázongásunkban engedelem,

Káoszt megzabolázó ős Szellem

Csak őt dicséri énekem

Ki által Univerzum terem,

Ki uralkodik mindeneken,

Őt áldom, őt vallom, őt hiszem.

4. Az én vallásom legyen örömforrás, ne pedig folytonos önostorozás képzelt bűneim miatt, és kétségbeesett jajongás itt a földi siralomvölgyben, emésztő vágyakozás az eljövendő boldog égi ország után. Terméketlen sóvárgás helyett tanítson meg arra, hogy Isten országát már itt a földön kezdjem el építeni saját magam fejlesztése, jobbítása, társak keresése által, és találjam meg ebben az örömömet.

5. Választott vallásom legyen végül reményforrás a tekintetben, hogy igenis lehetséges egy emberibb jövő, amiért érdemes dolgozni. Remény, hogy földi halálommal nem ér véget az életem, hogy innen eltávozva megismerhetem a Lét teljességét, hogy lelkem szabadon szárnyalhat, és visszatérhet megpihenni teremtőjéhez mielőtt újra és újra leszületne a földre. Így is lehet értelmezni unitárius címerünkben az uroborosz kígyót. A saját farkába harapó, szabályos kör alakú motívum az élet örök körforgását jelképezi, olyan zárt kört, amiből nem lehet kilépni. Kilépni tényleg nem, de kirepülni a sokdimenziós térbe, igen. A galamb, mint a Lélek szimbóluma, a címer másik fő eleme, tulipánmotívum a népi hímzéses abroszokon vagy könyvborítókon, kiemelkedhet az életbörtönből a felső szférák irányába. Hasonló gondolatokat sugall számomra a legendás hófehér Egyszarvú (Tiszta Ember, Jézus), akit rácskerítés fogságában, egy virágokkal telehintett paradicsomi táj közepén ábrázol a cluny apátság pompázatos falikárpitja. A szelíd állat, bár át is ugorhatná az alacsony kerítést, nem teszi, hanem türelmesen megvárja a szűzlányt (=lelkileg tiszta), akinek ölébe hajthatja a fejét, és aki kivezeti őt a rács mögül. Van-e ennél szebb hivatása a női nemnek?

Chehadé-Boér Judit

2016. november 9.